Matthäusék végül aláírtak

2006.05.24. 01:34
Címkék
Úgy tűnik, az előzetes híresztelésekkel ellentétben valóban nem kerekedett ki nagyobb vita, és kedd délután ünnepélyes keretek között aláírta szerződését az osztrák első osztályban szereplő Red Bull Salzburg együttesének két újonnan igazolt sztárja.

Az olasz mester, Giovanni Trapattoni sportigazgatóként, míg az előző magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus edzőként szolgálja majd a salzburgi klubot.

A felek úgy egyeztek meg, hogy döntéseiket közösen hozzák meg, minden szakmai kérdésben kikérik egymás véleményét, így a felelősségük is közös lesz a csapat jövőbeni szereplését illetően.

"A Salzburg csapatánál minden megvan ahhoz, hogy középtávon néhány igazán nagy sikert érhessen el – nyilatkozta saját internetes oldalán Giovanni Trapattoni. – Lothar Mathhäus személyében olyan társam lesz, aki hozzászokott a felelősséghez, és kizárólag a legmagasabb elvásárok alapján ítéli meg önmagát."

A legutóbb Brazíliában dolgozó német szakember így kommentálta a szerződéskötést:

„Ahogy új munkatársam, Giovanni Trappatoni, én is mindenért vállalom a felelősséget, hogy a lehető legmerészebb célok teljesülhessenek Salzburgban. Az olasz trénernek rendkívül nagy a szakmai tapasztalata, jogosan ismerik el tudását mindenhol a világon, nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk.”
Legfrissebb hírek

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
26 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
32 perce

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
35 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
42 perce

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
42 perce

Idegenben tartott gólfesztivált a Strasbourg, Sinayoko-tripla okozta Marseille vesztét

Francia labdarúgás
44 perce

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
47 perce

A Milan egyetlen kaput eltaláló lövésig jutott el – a Juve a 92. percben egyenlített

Olasz labdarúgás
47 perce