Női szolidaritás Gdanskban

2006.05.22. 01:23
Címkék
Az elmúlt hetek magyar vívósikerei után ezen a hét végén csapatban termett egy ezüstérem. A Mohamed Aida, Knapek Edina, Újlaky Virgine, Varga Gabriella alkotta női tőrválogatott a gdanski GP-n második lett.
Azután, hogy szombaton a legjobb magyar, Mohamed Aida csak a 16. lett, vasárnap összekapta magát női tőrcsapatunk: a döntőig vezető három mérkőzésen alaposan megleckézette aktuális ellenfelét. Elsőként Venezuelán gázoltak át a magyar lányok, 40:21-es különbséggel. A negyeddöntőben már nehezebb ellenfélre akadtak, de Románia sem bírt számottevő ellenállást tanúsítani, 42:26-ra győztek a magyarok. Az elődöntőben újabb kontinens versenyzői, a japánok kapituláltak, 41:27 lett a vége. A döntőben a házigazda lengyelek ellen léptek pástra a magyar hölgyek. A finálé az addigi öszszecsapásokkal ellentétben kiélezett küzdelmet hozott, a végéig fej fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó asszóban Mohamed Aida kéttalálatnyi hátrányban kötött be, és bár megszorongatta lengyel ellenfelét, végül a lehető legkisebb különbséggel, tehát egy tussal alulmaradt, a lengyelek 28:27-re nyertek. A férfi párbajtőrözőink Tallinnban szerepeltek, Kovács Iván jutott a legtovább közülük. A viadalon elinduló teljes nemzetközi élmezőnyben viaskodó magyarok közül Fekete Attila és Imre Géza már a 64 között kiszállt, a 32-ben pedig Boczkó Gábor tette le a fegyvert. Kovács Iván és Pádár Tamás beverekedte magát a legjobb nyolc közé. Végül Kovács a hatodik, Pádár pedig a nyolcadik helyen zárt. Padovában férfi kardozóink számára ezúttal nem sok babér termett. A szombati egyéni versenyek alkalmával a mieink hamar kibújhattak a vívóruhából. A legjobb magyar, Nemcsik Zsolt a legjobb 16 között fejezte be a küzdelmet. Nagy Zsolt a 32 között vérzett el. Nagy Pál, Decsi Tamás, Kósa Miklós és Lontay Balázs rögtön az első mérkőzésén, a 64-es főtáblán kapott ki. A vasárnapi csapat Világkupa-fordulóban sem nagyon csillogott a magyar kard, a mieink a 13. helyre szorultak.
Legfrissebb hírek

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
4 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
7 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
9 perce

Az első félidő első felében megszerezte a vezetést az FTC – Ferencváros–Újpest az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
31 perce

Claude Makélélé: Nem véletlen, hogy nálam mindig kezdő volt Ádám Martin

Minden más foci
32 perce

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
47 perce

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
51 perce