Wossaláék peches napja

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.05.19. 03:08
Címkék
Az időjárás alaposan ráijesztett a mezőnyre a balatonfüredi soling Európa-bajnokságon. Szerdán azért nem rendeztek futamot, mert túl erős volt a szél, csütörtök délelőtt meg a túl gyenge áramlat miatt kellett átszervezni a programot. Ezt az összetettben második helyen álló Wossala György és csapata bánhatta a leginkább, mert az idő előtt leintett ötödik szakaszon ők vezettek. Szerencsére később javultak a feltételek, felerősödött a szél, és délután újra el tudták indítani ezt az etapot.Végül a tavalyi világ- és Európa-bajnok Roman Koch kormányozta német egység örülhetett, hiszen az első helyen végzett, megelőzve az osztrák Carl Auteried, valamint az ukrán Szerhij Picsugin vezette hajót. Wossaláéknak túl korai rajtjuk miatt újra kellett startolniuk, de az így öszszeszedett nagy hátrány ellenére is a hatodik helyen érkeztek be.A remek időjárás miatt a szervezők újra optimisták lettek, és nem tartották kizártnak, hogy ezen a napon akár még további két szakaszt is meg lehet rendezni. Nos, végül csak a hatodikra került sor, a szél ugyanis egy ideig újra gyengült, és csak később támadt fel újra.Sajnos kiderült, hogy ez bizony nem Wossala Györgyék napja. A magyar egység csupán a kilencedik helyen végzett, s ezzel az összetettben is visszacsúszott az ötödik pozícióba. A győzelmet Auteriedék szerezték meg.Az összetettben alaposan átrendeződött a sorrend, köszönhetően annak, hogy a szabályok szerint a két legroszszabb eredményt minden egység kiejtheti. Ugyan még mindig Picsuginék állnak az élen, de előnyük már csak négy pont Kochék és nyolc az osztrákok előtt. A Madarász Tamás, Kovácsi László, Kelecsényi Péter trió javítani tudott, jelenleg az előkelő hetedik helyen áll.SOLING EURÓPA-BAJNOKSÁG, BALATONFÜRED
Állás a 6. futam után:
Állás a 6. futam után:
1. Picsugin, Timohov, Cselatij (ukrán) 9 helyezési pont, 2. R. Koch. M. Koch, Bornemann (német) 13, 3. Auteried, Kendler, Moser (osztrák) 17, ...5. Wossala György, Némethi Péter, Vezér Károly (magyar) 24, ...7. Madarász Tamás, Kovácsi László, Kelecsényi Péter (magyar) 33

Halálos baleset

Életét veszítette Hans Horrevoets, a Volvo Ocean Race földkerülő vitorlásverseny résztvevője. A 32 éves holland sportoló a viharos időjárás áldozata lett, ötméteres hullám sodorta le hajójáról. A szerencsétlenül járt fiatalembert ugyan megtalálták, és vissza is emelték a fedélzetre, az újraélesztési kísérletek azonban sikertelennek bizonyultak.
Legfrissebb hírek

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
5 perce

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
17 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
21 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
29 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
33 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
38 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
55 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája