Döntőben az Edmonton

2006.05.19. 03:08
Címkék
Sorozatban négy győzelmet aratva kiejtette a rájátszásból a San Josét az Edmonton, és ezzel 1992 után először bejutott a Nyugati főcsoport döntőjébe, amelyben – magyar idő szerint szombat kora reggeltől – az Anaheim lesz az ellenfele. Az Oilers nagyon mélyről tört fel, hiszen 0–2-vel érkeztek először haza Craig MacTavish játékosai, majd a harmadik találkozón háromszori hosszabbítás után szépítettek, hogy aztán két 6–3-mal a maguk javára fordítsák a párharc állását.A hatodik, ismét Edmontonban megrendezett derbin gólt sem kapott a kanadai gárda, és mivel a Sharks védelmi hibáját megbüntető Mike Peca, illetve a harmadik harmadban eredményes Shawn Horcoff is betalált, megszületett a várva várt siker, Wayne Gretzky ,,utódai” ismét főcsoportdöntőbe vitték a 0–2-es hátrányból korábban sohasem fordító (!), az előző körben mellesleg az alapszakaszgyőztes Detroitot elbúcsúztató Oilerst.Érdekesség, hogy a még versenyben lévő négy alakulat közül egyedül az Edmonton büszkélkedhet bajnoki címmel – öttel is.NHL, RÁJÁTSZÁS, 24. JÁTÉKNAP
Főcsoport-elődöntő, 6. mérkőzés
Nyugat
Főcsoport-elődöntő, 6. mérkőzés
Nyugat

Edmonton Oilers–San Jose Sharks 2–0 (1–0, 0–0, 1–0). G: Peca (9.), Horcoff (52.). K: Roloson 24 védés/24 lövés, ill. Toskala 24/26. Továbbjutott: az Edmonton, 4–2-vel.

Főcsoportdöntők
Kelet:
Carolina Hurricanes (2. kiemelt)–Buffalo Sabres (4.)
Nyugat: Anaheim Mighty Ducks (6.)–Edmonton Oilers (8.)
Legfrissebb hírek

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
1 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
27 perce

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
1 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
10 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
10 órája