Székesfehérvár csak erre várt

Ha a szurkolók száma döntene, a Fehérvár kiütéses győzelmet aratott volna. A három és fél ezer székesfehérvári remek hangulatot teremtett, amelyhez természetesen hozzájárult a mintegy nyolcszáz tagú angyalföldi különítmény is, ám utóbbi hangerőben nem vehette fel a versenyt a vetélytárs jóval népesebb táborával. Ennél természetesen jóval fontosabb kérdés volt, hogy a Vasas miként állja a sarat a bajnoki forma alapján sokkal esélyesebb Fehérvárral szemben. Mindenesetre elég volt futó pillantást vetni az összeállításokra, hogy kiderüljön: Pintér Attila is arra számított, az ellenfél irányítja majd a játékot. Az angyalföldi mezőnyjátékosok közül heten elsősorban a védekezéshez értenek igazán, és csupán hárman – Waltner Róbert, Bárányos Zsolt és Németh Norbert – mondhatók támadó futballistának. Kétségtelen, a fővárosi piros-kékek vezetőedzője ravasz taktikát választott, hiszen így a kontrajáték nagymesterét, a Fehérvárt arra kényszerítette, hogy támadjon.

Az elképzelés a gyakorlatban is működött. A fehérváriak többet birtokolták a labdát, ám veszélyes helyzetet képtelenek voltak kialakítani, és a 42. percig el sem találták Németh Gábor kapuját. A másik oldalon Sebők Zsoltnak valamivel több dolga akadt, sőt a Vasas két hibának köszönhetően a vezetést is megszerezte. Az elsőt Dvéri Zsolt követte el, aki körülményesen vette át a labdát a gól előtt, ezért szerelni tudták, a másik pedig Székely Ferenc asszisztens lelkiismeretét terheli, hiszen Waltner Róbertet lesről engedte elindulni a fehérvári kapu felé.

Csalódás volt a Fehérvár teljesítménye. Játékosai szorgalmasan, de ötlettelenül futballoztak, a csatárokhoz elvétve jutott el a labda, valósággal felszívódtak az ellenfél fegyelmezett védői között. Csak az első félidő hajrájában játszott úgy a csapat, hogy el lehetett róla hinni, képes gólt szerezni.

A szünet után aztán a Vasas egy perc alatt kétszer is középkezdést végezhetett el, a Fehérvár ugyanis szemfüles góllal gyorsan egyenlített. A gól láthatóan jócskán fel is dobta a csapatot, amely a folytatásban sokkal jobban játszott, mint az első félidőben. Korábbi önmagához és a Vasashoz képest is jobb volt, az angyalföldieknek értékelhető megmozdulásuk is alig akadt a játékrész első negyedórájában. Mire pedig összeszedték magukat, az ellenfél meg is fordította az eredményt. A fehérváriak ekkor rengeteget mozogtak, a labdát birtokló játékosnak több választási lehetősége is volt a játék folytatására, nem hiányzott már az ötlet sem a futballjából, azaz megérdemelten vezetett Csertői Aurél együttese.

A félidő derekán a Fehérvár úgy vélhette, érdemes ráülnie az eredményre, vissza is húzódott a kapuja elé, ám ez öngyilkos taktikának bizonyult. A Vasas hátrányban már nem taktikázhatott, Pintér Attila két csatárt küldött be két középpályás helyett, és mivel csapatának nem volt különösebb vesztenivalója, bátran támadva harcolt az egyenlítésért. Ekkor az angyalföldiek uralták a mérkőzést, és ha kicsit pontosabbak, egyik ziccerüket kihasználva nem kellett volna a hajráig várniuk a hosszabbítást jelentő gólra. Az egyenlítésük is megérdemelt volt, az más kérdés, hogy a rendes játékidő utolsó pillanataiban Németh Gábor bravúrja és a szerencse is segítette őket.

A ráadás első fele kiegyenlített játékkal, a második enyhe fehérvári fölénynyel telt el, de gól nem esett.

Következtek a 11-esek. Az első körben a Fehérvárból Sitku, Horváth Ferenc, Koller és Csizmadia betalált, Dajics viszont hibázott, a Vasasból Bárányos, Csordás, Gyánó és Tóth András volt eredményes, míg Janjics kihagyta a büntetőt. Ezt követően Kuttor és Bozsics a kapuba lőtt. Zováth sem hibázott, Molnár próbálkozását viszont Sebők kivédte. Ezzel története során először a Fehérvár nyerte meg a Magyar Kupát.

Jó: Schwarcz, Kuttor, Sitku, ill. Németh G., Tóth A., Bárányos ----