Idén tarolhat a babaarcú

2006.05.18. 01:24
Címkék
Fausto Coppi, Jacques Anquetil, Eddy Merckx, Bernard Hinault, Miguel Indurain és Marco Pantani. Ők hatan büszkélkedhetnek azzal, hogy egy adott évben győzni tudtak a világ két legnagyobb versenyén, a Giro d’Italián és a Tour de France-on.
Ivan Basso a végén is ünnepelne
Ivan Basso a végén is ünnepelne
Ivan Basso a végén is ünnepelne
Ivan Basso a végén is ünnepelne
Ivan Basso a végén is ünnepelne
Ivan Basso a végén is ünnepelne
A lista július végére újabb névvel bővülhet: az idei olasz körverseny éllovasa, Ivan Basso ugyanis jó eséllyel pályázik arra, hogy 2006-ban mindkét nagy háromhetesen leiskolázza a mezőnyt.

Ehhez persze először is meg kellene védeni a maglia rosát, ami nem lesz egyszerű, hiszen Cunego, Savoldelli, Honcsar vagy Simoni is a rózsaszínű trikóra pályázik. Basso már tavaly is viselte a legnemesebb ruhadarabot, ám a 2005-ös Giro 14. szakaszán gyomorfájdalmak miatt csaknem háromnegyed órás hátrányt szedett össze, így hiába nyert később két etapot, az összetett győzelem csak álom maradt.

Az idén viszont tarolhat a „Babaarcú gyilkosnak” becézett, 28 éves olasz versenyző: a mostani versenyen már nyert csapatidőfutamot és hegyi szakaszt is, s a hátralévő etapokon is brillírozhat; először a csütörtöki, 50 kilométeres időfutamon. De Basso számára a legfontosabb cél mégsem a duplázás, hanem hogy végre megszerezze élete első nagy győzelmét. Hiába nyert már világbajnoki címet a 23 éven aluliak között, lett a Tour de France legjobb fiatal versenyzője, vagy szorongatta meg Lance Armstrongot – az igazán kiugró eredmény még várat magára. Egy biztos: Basso képességei alapján képes lehet világraszóló győzelmekre, s csapata, a CSC is kellőképpen erős a nagy célok megvalósítására.
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
6 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája