Nem kell elájulni a negyedik helytől

– Híven tükrözik a pontok a helyzetet? Tényleg csak minimális a különbség a tavalyi és az idei idénykezdet között?
– Nem hasonlítottam össze a két táblázatot, de ha tényleg csak egy pont a különbség, akkor ez nagyon jól hangzik. De persze ez az idény teljesen más, mint a tavalyi. Az első két versenyzőnek – Alvaro Bautistának és Mika Kalliónak – ugyanis nagyon sok pontja van. Ha reálisan nézem a helyzetet, a harmadik helyre lehet esélyem. Persze bármi megtörténhet, ha mondjuk egymás után nyerek két-három versenyt.

– Min múlik, hogy sikerül-e?
– Azon, hogy mennyit tudunk fejlődni. Ha sikerülne annyit, mint a török versenytől a kínaiig, akkor a fejem se fájna, de tartok tőle, hogy mostantól kisebb lépésekben haladunk majd előre, hiszen már csak nüanszok választanak el minket az ellenfelektől.

– Mire számíthatunk öntől a hét végén, Le Mans-ban?
– Nehéz ezt megmondani, de a francia elvileg Honda-pálya, úgyhogy bizakodó vagyok. Boksznyelven szólva a kínai volt a felhozó mérkőzés, most Le Mans-ban pedig oda kellene csapni.

– Érez magán nyomást azért, hogy tavaly ilyenkor már állt dobogón?
– Igen. De nemcsak a vébébronz kötelez, hanem az is, hogy pillanatnyilag én vagyok a legjobb hondás. No és ott van a tervem, hogy az idény végén szeretnék továbblépni a kettőötvenesek közé, ahhoz viszont az kellene, hogy az első háromban végezzek.

– Vasárnap közel volt a dobogós helyezés.
– A csapatom nagyon örült neki, de azért nem kell elájulni a negyedik helytől. Én inkább annak örülök, hogy miközben Katarban egy percet kaptam az éllovasoktól, Törökországban már csak tíz másodpercet, most meg kettőt.

– Visszanézte a versenyt videóról?
– Igen, pedig egyébként nem szokásom. Szörnyülködtem is azon, hogy miként megyek, mert belülről azért kicsit másképp éreztem. Megállapítottam, hogy kívülről is látszódnak azok a problémák, amelyeket belülről éreztem. Kanyarodás szempontjából még van fejlődnivaló, de hát azért megyünk Le Mans-ba, hogy még gyorsabbak legyünk...