Akciódús futam

2006.05.16. 01:37
Címkék
Az idei Giro d’Italia legrövidebb szakaszán a versenyzők nemigen szívtak magaslati levegőt, szinte végig különösebb emelkedők nélkül tekertek, elvileg tehát a szökések és a különböző akciók kaphatták a főszerepet, a gyakorlat pedig fényesen igazolta ezt. Két szökevény nem is várt sokáig, néhány kilométer alatt négyperces előnyt szerzett a duó, a mezőny azonban befogta. A felzárkózás azonban áldozatokkal járt.

A győzelemre is esélyes McEwen a hátsó régióban ragadt, bár később csapatának hála még fel tudott zárkózni a többiekhez. Újabb akció, újabb meghiúsult kísérlet, ezúttal négyen gondolták úgy, hogy előbb szeretnének hazaérni, de nekik sem jött össze. Öt kilométerrel a cél előtt még mindig akadt három szerencsét próbáló, de White, Pauriol és Kolobnyev is eredménytelen maradt. Az utolsó 200 méteren mezőnyhajrá döntött, Bettini hiába emelte fel győztesként a karját, néhány centivel Vaitkus ért be előbb, első idei szakaszgyőzelmét aratva. Az összetettet vezető Ivan Basso a mezőnnyel együtt érkezett célba, így előnye továbbra is másfél perc körüli.

A keddi etap Termoli és Peschici között 190 kilométerből áll majd, a tengerparti befutón megint a sprintereké lehet a terep.

89. Giro d’Italia
9. szakasz, Francavilla al Mare-Termoli (127 km): 1. Tomas Vaitkus (litván, Credit Agricole) 3:05:13 óra, 2. Paolo Bettini (olasz, Quick-Step) azonos idővel, 3. Olaf Pollack (német, T-Mobile) a. i.
Az összetettben: 1. Ivan Basso(olasz, CSC) 34:46:30 ó, 2. Jose Enrique Gutierrez (spanyol, Phonak) 1:34 p. h., 3. Damiano Cunego (olasz, Lampre) 1:48 p. h.
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája