Az aranyról egy szót sem!

2006.05.15. 01:59
Címkék
Mintha babonásak lennének a győriek: senki nem beszél a KEK-győzelemről, pedig a Podgoricában elért 25–25-ös döntetlen több mint biztató eredmény. Persze a négy elvesztett európai kupafinálé után érthető a visszafogott optimizmus.
A Graboplast ETO egyik legjobbja Ana Djokics volt, aki akkor szerzett fontos gólokat, amikor hullámvölgyben volt a Győr.„A Debrecen elleni, gyengébb produkció után sikerült összekapnom magamat, úgy érzem, hogy a honfitársaim elleni mérkőzésen már úgy játszottam, ahogy elvárható tőlem – mondta a szerb beállós. – Mindenki nagyon akart, s akkor sem estünk pánikba, amikor ellenfelünk megugrott. A második félidő közepétől fokozatosan kezdtük csökkenteni hátrányunkat, egyre jobban játszottunk, így a félelmetes Moracsa-csarnok is kezdett elcsendesedni. A hajrában jobb erőnlétünknek köszönhetően felmorzsoltuk a montenegróiak erejét, s akár nyerhettünk is volna, de az utolsó pillanatban szerintem túl szigorúan megítélt hétméteressel a hazaiak egyenlítettek. Az eredmény így is kedvező számunkra, de valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a kupát még nem nyertük meg, csupán elnyerésének lehetősége csillant fel számunkra.”„Amikor a második félidő közepe táján tetemes hátrányunkat egygólosra csökkentettük, éreztem, hogy akár nyerhetünk is – emlékezett a meccs fordulópontjára Mörtel Renáta. – Szombaton elérhetjük célunkat, ám előtte vár még ránk egy nehéz feladat, szerdán szeretnénk megvédeni bajnoki címünket, s így egyelőre csak erre összpontosítunk. Aztán jöhet a visszavágó, amelyen… Inkább nem is mondom ki, mire gondolok, úgyis mindenki tudja!”
A klubelnök, Vanyus Attila Győrben, a tv előtt szurkolt.

„Amikor a montenegróiak hat góllal elhúztak, erős szívtáji fájdalmakat éreztem – mondta a vezető. – Csak gratulálni tudok valamennyi játékosnak, akik kiharcolták ezt a sikert, és azoknak is, akik ezúttal nem kaptak lehetőséget a játékra, de korábban részesei voltak, hogy idáig eljutottunk. Arra azonban mindenkit figyelmeztetek: a KEK döntőjének második fele még hátravan, ezért lankadatlanul és nagy szorgalommal kell tovább küzdenünk, hogy el tudjuk érni célunkat.”

Legfrissebb hírek

Kettős győzelemmel a négy között a címvédő FTC a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
9 perce

Ikszelt a Barcika a Kecskeméttel, először győzött ősszel a Misleny, fölényesen nyert a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
15 perce

A kihagyott tizenegyes nem fért bele a Szentlőrincnek, tovább menetel a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
15 perce

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
43 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
50 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
52 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
54 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
1 órája