A Loki megkapta, amit akart

Erős a Debrecen kispadja: Komlósi Ádám és Virág Béla, két válogatott kerettag csak a cserék között kapott helyet, Kiss Zoltán pedig még oda sem került be. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a bajnoki címvédő pihentette legjobb erőit, egész egyszerűen valóban anynyira erős a kerete, hogy Supka Attilának több választási lehetősége is van, amikor kijelöli a kezdőcsapatot. Nincs is mire tartalékolnia a Debrecennek, hiszen a bajnokság hajrájában már nem hibázhat, ha versenyben akar maradni az Újpesttel az aranyéremért vívott harcban, és akkor még nem is szóltunk a nyakában lihegő Fehérvárról, amely még ugyancsak nem mondott le az első hely megszerzéséről.

A házigazda Sopronnak már nincsenek ilyen jelentős céljai, ám ettől függetlenül szemlátomást motiváltan, nagy ambícióval kezdte el a mérkőzést. A vendégek is rögtön nyomatékosították, hogy három pontért utaztak az ország másik végébe, a házigazdák pedig jelezték, eszük ágában sincs olcsón adni a bőrüket. Lendületesen és bátran vetette magát a küzdelembe mindkét csapat, bár gólt ígérő helyzetbe sokáig egyikük sem került. Sőt még csak mezőnyfölényt sem sikerült kiharcolniuk, ugyanakkor a két tizenhatos között mozgalmas, gyakran jó megoldásokkal fűszerezett játék zajlott, így aztán, bár a kapusoknak alig akadt tennivalójuk, a közönség élvezte a mérkőzést. A kapusok tétlenségének nem mond ellent, hogy a Sopron és a Debrecen is a gólszerzésre összpontosítva futballozott, a kevés helyzetnek az volt a magyarázata, hogy mindkét fél nagyszerűen szervezett védelemmel találta magát szembe, és nagyon meg kellett küzdenie minden egyes méterért, amellyel közelebb kerülhetett a másik kapujához.

Az első félidő derekától szinte észrevétlenül magához ragadta az irányítást a Sopron, ami annyit jelentett, hogy többet birtokolta a labdát, zömmel a vendégek térfelén zajlott a játék, ugyanakkor érezhető volt, hogy a Debrecen kivárásra játszik. Amint labdához jutott, azonnal megpróbált meglódulni a hazai kapu felé, az más kérdés, hogy erre a vendéglátók felkészültek, és már csírájában elfojtották az ellentámadások kísérleteit is. Így van ez akkor is, ha a bajnok számítása bejött, hiszen vezetést szerzett, ám ez a gól, úgymond, a semmiből született, és inkább volt köszönhető a hazai védelem pillanatnyi rövidzárlatának, mint a debreceniek taktikus futballjának. Ez persze nem kisebbíti a szenegáli légiós, Ibrahim Sidibe érdemeit, aki góljáig a labdához is alig ért hozzá, szemfülessége és jó helyezkedése vezetéshez juttatta a Lokit, amely ennek birtokában és tudatában roppant higgadtan futballozott a félidő hátralévő perceiben.

Ez a nyugodtság nem tett jót a mérkőzésnek a folytatásban. A vendégek abból indultak ki, hogy az egygólos győzelemért sem jár több pont, mint a gólzáporosért, ezért aztán nem törték össze magukat, hogy nyomás alatt tartsák a soproni kaput, a házigazda pedig nem boldogult a bajnok igen szilárd védekezésével.

Az előnyét okosan őrző s a szorgalmas, ám tehetetlen csapat kissé egyoldalú küzdelme zajlott a pályán, amelyben az utóbbi kezdeményezett többet, de Csernyánszki Norbertnek, a debreceniek kapusának nem akadt lehetősége bebizonyítani, hogy méltán került be az új szövetségi kapitány, Bozsik Péter keretébe. Amúgy pedig valóban a küzdelem szó jellemzi legtalálóbban a találkozót, mert a játék színvonala a jó első negyedórát követően visszaesett, és olykor bizony unalmasan teltek a percek. Az irammal és az említett küzdelem hevességével nem volt gond, ám a minőségi futballból nem sokat kapott a második félidőben a soproni közönség.

Ahogy teltek a percek, úgy ült rá egyre jobban az előnyére a Debrecen. Ez nem azt jelentette, hogy nem próbálkozott támadásokkal, csupán nem volt hajlandó a szükségesnél több kockázatot vállalni az előny növelésének érdekében. Ugyanakkor tény, hogy így is az történt a pályán, amit a bajnok akart, hisz a Sopron képtelen volt valamirevaló helyzetet kialakítani a debreceni kapu előtt, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyenlíthet ezen a mérkőzésen. A hajrában aztán a Loki be is biztosította győzelmét, amelynek jogosságához kétség sem férhetett. A jobb csapat nyert, ám azt a nézők bánták elsősorban, hogy a siker érdekében nem is kellett megmutatnia, hogy mire is képes valójában. ---- M ---- &