Megint sokkal voltak jobbak

2006.05.06. 02:08
Címkék
Bár a harmadik negyedben még hat ponttal vezetett, a Sopron hazai pályán sem tudta legyőzni a Pécset, így minimálisra csökkentek esélyei az elsőségre.
Belépve a terembe, meglepve konstatálta az ember a sok foghíjat a lelátón: bajnoki döntőhöz képest kiábrándítóan kevés néző előtt hangzott fel a Himnusz, a kezdés előtt három perccel az egyik szektorban például mindössze hatan foglaltak helyet. No nem a vendégekében, oda megint bőven érkeztek a Baranya tizedik aranyára áhítozó drukkerek, és bizony „le is szurkolták” a hazaiakat – hiába, nem minden a létszámfölény, és ha egy kicsiny tábor szervezett és lelkes, képes túlkiabálni a túlerőt. Főként ha az a bizonyos túlerő jobbára csendben ücsörög a helyén...

Eleinte az MKB-Euroleasing vezetgetett, mert Vickie Johnson negyedik percben esett szép duplájáig a MiZo nem dobott mezőnygólt, a nyitó negyedben végig együtt haladtak a vetélytársak. Bár szoros volt a meccs, de nem túl izgalmas, és ezt Rátgéber László nem nézhette tétlenül: a pécsiek mestere rövid magánszámmal varázsolt döntőhangulatot az MKB Arénába, amidőn egy soproni támadás során, egyszer csak vadul gesztikulálva odarohant a zsűriasztalhoz, és a támadóidő lejártát kezdte el reklamálni. Nem volt igaza, mert időközben egy – a gyűrűt valóban nem érő – dobás után néhány pillanat erejéig az ő csapata birtokába került a labda, emiatt indult újra az óra.

Vagy a vendégek védték le szinte tökéletesen az összes hazai figurát, vagy a pályaválasztó játékából hiányzott a tudatosság, mindenesetre az a szakasza következett a meccsnek, amelyben a zöld-sárgák alig tudtak tiszta dobóhelyzetbe kerülni. Ezért aztán jobb híján „emberrel együtt”, azaz szorongatott szituációkból próbálkoztak, aminek hosszú perceken át tartó soproni gólcsend lett a következménye. Utóbb pedig pécsi fordítás, így az első kisszünetben a címvédő tartott előbbre, amely a szokásos erényeit csillogtatta: jól védekezett, és remek csapatmunkát nyújtott. Aki beállt, be is talált a fekete mezesek közül – érdekesség, hogy a párharc első felvonásán remeklő Albena Branzova avatta fel legkésőbb a látogatók közül az euroleasingesek kosarát.

Azzal tudott a második negyed derekán némi előnyhöz jutni a Sopron, hogy a gyűrű közvetlen közeléből kísérletezett, Ivana Matovics és Astou N’Diaye pedig ponterősnek bizonyult. Jobban is lepattanózott az ekkor már nem talált, tehát szerencsés kosarakkal operáló trónkövetelő, de félidei vezetése ide vagy oda, nem lehetett túl nyugodt. Leginkább azért, mert az egyes poszton továbbra sem találta a megoldást.

A harmadik negyed elején újabb egyszemélyes show következett, amelynek Olekszandra Gorbunova volt a főszereplője: az egy perc alatt öt pontot szerző ukrán légiósnak köszönhetően kicsit megugrott az MKB-Euroleasing, ám ez az állapot nem volt tartós. Váltott ugyanis a Pécs, magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és a soproniak felőrlődtek a nagy küzdelemben. Hozzá kell tenni, ebben a játékrészben hat percen át egyetlen személyi hibát sem ítéltek a játékvezetők a bekeményítő baranyaiak ellen, majd egyetlen támadás során gyors egymásutánban hármat is. Furcsa volt...

Körülbelül három percig maradt meg az esélye a győzelemre Natália Hejková társulatának az utolsó felvonásban, utána faképnél hagyta vendéglátóját a Pécs. A lassacskán a WNBA-szezonra melegítő Johnson szenzációsan kosárlabdázott, de az is biztató lehetett a vendégdrukkereknek, hogy Béres Tímea rosszul (2/8) dobta a büntetőket: amikor legutóbb így tett a hűség városában, fényes győzelmet aratott a MiZo Pécs. Most is. Fegyverneky Zsófiáék a végjátékban már ziccerig játszották figuráikat, és amikor két perccel a befejezés előtt Albena Branzova triplájával visszavert egy halvány hazai felzárkózási kísérletet, eldőlt minden.

A második mérkőzés – és gyaníthatóan az aranycsata is.

Mestermérleg

Natália Hejková, a Sopron edzője
Az első negyedben jól játszottunk, aztán ugyanazok a hibák jöttek elő, amelyek Pécsett is a vesztünket okozták. Ezek abból adódnak, hogy nagyon fiatalok a játékosaim, és túl nagy nyomás nehezedik rájuk. De nem adjuk fel!

Rátgéber László, a Pécs edzője
A már megszokott kiváló védekezésünkhöz, amelyet az első félidőben most is bemutattunk, a második játékrészben fantasztikus támadójáték is párosult. Tudjuk, hogy még egy meccset kell megnyernünk a bajnoki címhez.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

---- S ---- &
Legfrissebb hírek

Újra vezetnek a hazaiak, villant a piros a Szparinál – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
3 perce

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
9 perce

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
25 perce

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
36 perce

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
39 perce

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
41 perce

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
45 perce