Már arannyal álmodott, de gyorsan fel is riadt

2006.05.06. 02:07
Címkék
A TEVA-VasasPlaket immár 2–0-ra vezet a Domino-BHSE elleni pólóbajnoki fináléban. A második győztes meccs után Varga Dénes már aranyéremmel álmodott.
Varga Dénes nem szeretné, ha talpra állna a Domino
Varga Dénes nem szeretné, ha talpra állna a Domino
Meggyesi Bálint
Varga Dénes nem szeretné, ha talpra állna a Domino
Varga Dénes nem szeretné, ha talpra állna a Domino
Varga Dénes nem szeretné, ha talpra állna a Domino
Meggyesi Bálint
Varga Dénes nem szeretné, ha talpra állna a Domino

Ahogy azt várni lehetett, a címvédő Domino nem engedte kedvére érvényesülni a Vasast a finálé második felvonásán, nem úgy, mint azt a vasárnapi első meccs első félidejében tette. De nem csak ez volt az egyetlen különbség. Nem lényegtelen, hogy amíg a Kőér utcai uszodára csaknem némaság telepedett, a Komjádiban vérbeli döntős hangulat uralkodott csütörtökön, több mint kétszer annyian foglaltak helyet a lelátókon, mint az addig legtöbb nézőt vonzó bajnokin.

A Honvéd ezúttal masszív együttesnek bizonyult, a harmadik negyed végéig rendre a vendégek vezettek – ám a 6–5-ös előnyüknél előbb megúszás után Mátyás Zoltán mattolta a kiszolgáltatott Gergely Istvánt, hét másodperccel a felvonás vége előtt pedig Varga Dániel jelentkezett előnyben. Mint kiderült, találata a fordulat gólja volt. Először kerültek lépéselőnybe a piros-kékek, és Varga Dénes jól időzített két villanásával 9–8-ra nyertek. A kilencediknek díszkíséretet adott a Domino.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi pólóbajnokságot?

"Ha jól emlékszem, én hoztam fel a labdát a kapunk előteréből, és bevallom, nem volt célom, hogy támadást vezessek. Aztán ahogy tempóztam előre, úgy álltak a védők, hogy folyosó támadt előttem, tettem két erős tempót, és be tudtam fejezni az akciót” – mondta el a gól történetét Varga Dénes, és hozzátette: ,,A tervünk az volt, hogy nem hagyjuk talpra állni a Honvédot, amit meg is valósítottunk.”

Az angyalföldiek 19 esztendős pólósa viszonylag jól aludt, de mielőtt álomba merült volna, sokáig a meccs foglalkoztatta. Sőt! "Álmomban olyan érzésem támadt, hogy már meg is nyertük a bajnokságot, aztán felriadtam, és gyorsan elhessegettem a gondolatokat. Vasárnap megint úgy megyünk a Kőér utcába, mintha az első derbi várna ránk. A Domino az utolsó esélyt akarja megragadni, az életéért kell harcolnia.”

Rossz az irányzék

Molnár Tamás azt nyilatkozta némi öniróniával szerdán, hogy a Dominónak nem célja 0–2-ről fordítania. Nos, valóban nem ez volt a cél, a valóság mégis ez. De miért? „Védekezésben feljavultunk az első meccshez képest, támadásban viszont nem erősödtünk: nem lőttünk pontosan, sok volt a rossz kísérlet. Ezen változtatnunk kell – mondta Benedek Tibor. Biros Péter például gyenge statisztikát produkált, hét lövéséből egy sem akadt be, a sérüléséből fakadó hosszú kihagyás kihat a teljesítményére. Benedek azonban azt vallja, nem szabad kifogásokat keresni, mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy saját magát hozza a lehető legjobb állapotba vasárnapra. Arra a felvetésre, hogy ő maga – óriási tapasztalatában bízva – három alkalommal is egyéni megoldással szeretett volna lökést adni csapatának, ám egyszer sem tudott betalálni Nagy Viktor kapujába, így reagált: „Nem azért próbáltam meg, mert rutinos vagyok. Csak akkor lövök, ha helyzetbe kerülök. Nem szabad minden- áron erőltetni, de ha sikerül, beindulhat a gépezet.”

Nem indult be.
Legfrissebb hírek

Újra vezetnek a hazaiak, villant a piros a Szparinál – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
6 perce

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
12 perce

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
28 perce

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
42 perce

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
44 perce

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
48 perce