Lionel Messi visszaesett

G. P.G. P.
2006.04.16. 02:00
Címkék
Szombaton három mérsékelten izgalmas találkozó fejeződött be a spanyol első osztályban. A Mallorca és az Alavés egymás ellen játszva elszalasztotta az alkalmat, hogy eltávolodjon a kiesőzónától, e 0–0-ért az egy-egy pont kimondottan nagyvonalú jutalomnak tűnik. A Real Sociedad aztán kihasználta a lehetőséget, a Santander legyőzésével mindkét említett riválist megelőzte. A Deportivo és a Sevilla ugyancsak gól nélküli döntetlent játsztott.

Spanyolországot eközben inkább a Barcelona sérültjeiről érkező hírek hozták lázba. A legfrissebb fejlemény a pénteki, Villarreal elleni győzelemhez köthető: Henrik Larsson a combját fájlalva bicegett le a gyepről, és azóta kiderült, hogy a Milan elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén valószínűleg nem állhat rendelkezésre.

A katalán szurkolókat vélhetően a svéd kedvenc kiesésénél is jobban megrémíthette, hogy szinte biztosra vezető: Lionel Messi felépülése még jó ideig elhúzódik. Nemrég még arról volt szó, hogy kedden Milánóban vagy legkésőbb a barcelonai visszavágón ott lehet a Barca keretében, a napokban azonban elillant a remény. A héten már újrakezdte az edzéseket, mire hirtelen romlott az állapota, és az orvosi stáb úgy döntött, jobb, ha egy hétre hazamegy, és Argentínában kezelteti magát.

„Azt hiszem, Messi túl korán tért vissza, nem volt még teljesen felkészülve rá. Időre van még szüksége, és bizonyára jót fog tenni neki a környezetváltozás”– említette Frank Rijkaard vezetőedző. Az argentin válogatott orvosa, Donato Villanic annyit mondott, hogy Messinek, becslése szerint, három-négy hétre lesz szüksége a gyógyuláshoz.

Primera División
A 33. forduló szombati mérkőzésein
Real Sociedad–Santander 1–0 (M. González 74.)
Mallorca–Alavés 0–0
Deportivo–Sevilla 0-0

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
16 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
17 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
18 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
18 perce

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
19 perce

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
27 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
40 perce