Hisztiztek, nem futballoztak

„Flóri rosszul érzi magát?” – érdeklődött őszintének tűnő aggodalommal a hangjában a REAC vezetőedzőjének állapotáról Keszei Ferenc. A Pécs mestere finoman fogalmazva is megdöbbent, amikor meghallotta a hazai öltözőből kiszűrődő ordibálást. Igen, igen, Urbán Flórián éppen a sajátjait tüzelte fel a maga módján, próbálta beleverni játékosai fejébe, hogy most aztán tényleg ezer fokon kell égniük, és mindenképpen le kell győzniük a PMFC-t. A sikerre valóban nagy szükségük lett volna a sárga-kékeknek, mert ezen a tavaszon már túl sok pontot hullajtottak el, és a Pápa mellett egyre közelebb kerülnek az őszi NB II-es induláshoz.

Urbán Flórián lelkesedése ezúttal némi vakmerőséggel, de mindenképpen jókora kockázattal párosult. A REAC alapfelállása a korábban megszokotthoz képest annyiban módosult, hogy most három védővel, négy középpályással és három támadóval kezdett a csapat. A másik oldalon több meghatározó játékos hiányzott (Berdó Balázs, Csedomir Pavicsevics és Szabados József), de a legjobban a játékszervező Balaskó Iván. Nélküle legalábbis kérdéses volt, mire lesz képes a Pécs.

Maradjunk annyiban: sok furcsaságot tapasztaltunk a vendégek játékában ezen a mérkőzésen. Olybá tűnt, a PMFC játékosainak fogalmuk sincs róla, hogy mit kellene tenniük a pályán, hogyan kellen épkézláb támadást vezetniük, összhangban futballozniuk. A nagy tanácstalanság közben állandóan hisztiztek, perlekedtek egymással a futballisták. Sólyom Csaba Dienes Andrással, Dienes András a középpályásokkal, Kulcsár Árpád önmagával, Győri János pedig a labdával nem volt barátságban ezen a délutánon.

A tizenegy pécsi futballistából nyolcan végigveszekedték az első negyvenöt percet. Nem unatkozott Keszei Ferenc sem, aki látva játékosai ügyetlenkedéseit, egyre idegesebb lett, és azzal töltötte az első félidőt, hogy türelmi zónájának határán állva folyamatosan taktikai utasításokat adott az értetlenkedő játékosainak. Nem voltak ezek bonyolult vezényszavak. Keszei Ferencnek rendre olyan alapismereteket kellett bekiabálnia, mint hogy a beíveléseknél a védők fogják szorosabban a REAC csatárait, vagy hogy figyeljenek a kipattanókra.

Az első játékrész csakis a felejthető futballról, a hangos veszekedésekről, és a pécsi tréner idegállapotáról marad emlékezetes. Mindezt a vendégeknek utolsó másodpercben szerzett gólja sem tudta feledtetni. Ez a találat ugyanis a véletlen műve volt.

A váratlanul szerzett előnye tudatában a szünet után tovább játszhatta semmitmondó futballját a PMFC. A második félidőben a REAC mindvégig elkeseredett küzdelmet folytatott a teljesen visszahúzódó vendégekkel – és az idővel. Az utolsó negyedórában már tíz emberrel támadott az újonc, és ez kifizetődött, mert a hajrában mégiscsak sikerült begyötörnie az egyenlítő találatot.

Kritikán aluli meccs volt. A színvonalról a REAC (és a rendkívül rossz talajú pálya) is tehetett, de az újonc legalább lelkesedett, s megérdemelten szerezte meg az egy pontot. A PMFC ezen a mérkőzésen taktikailag megbukott. Konklúzió: ha nincs Balaskó Iván – nincs pécsi futball sem… ---- M ---- &