Az utolsó tíz kanyar, hibátlanul

A történet november 19-én kezdődött. Nem volt különösebben vidám nap, az ősz szinte már búcsút intett, amikor a Ferencváros Pécsre utazott. A zöld-fehérek kispadján a frissen kinevezett, bizakodó Gellei Imre ült, a hazaiaknál pedig a meglehetősen rosszkedvű Keszei Ferenc. Fontos meccs volt, így gondolták ezt mindkét oldalon. A pécsiek épp egy kudarcsorozat kellős közepén voltak, négy vereséggel a hátuk mögött fogadták a Fradit. De a fővárosi zöldek sem voltak irigylésre méltó helyzetben, a szurkolók már-már kiesésről beszéltek, a pénztelenség pedig kilátástalan helyzetbe sodorta a Ferencvárost. Azon a november 19-i délutánon mégis megváltozott minden. Itt is, ott is.

Ugyanakkor érdekes lehet, miként éli meg a két szakvezető mindazt, ami vele és csapatával történt a legutóbbi tíz fordulóban. Fontos, hogy amíg Pécsett anyagilag rendezett a klub helyzete, addig a Ferencvárosról ugyanez nem mondható el. Ha ezt figyelembe vesszük, még inkább elismerésre méltó, amit Gellei Imre és csapata vitt véghez. És ez még akkor is igaz, ha a játék olykor döcögött, ha a látványos futballhoz szokott ferencvárosi szurkolóknak be kellett érniük a küzdeni tudással. De az MTK elleni örökrangadó után már ez is tapsot érdemelt az Üllői úton.

„Amikor László Csabától átvettem a Ferencvárost, s körülnéztem az öltözőben, 27 játékost számoltam meg – idézte fel az elmúlt időszakot Gellei Imre. – Egyeztettem a vezetőkkel, és abban maradtunk, csökkentsük a létszámot, s váljunk meg néhány labdarúgótól. Így került el tőlünk Borbély Csaba, Udvarácz Milán és Keller József. Emlékszem, az első találkozásunkkor azt mondtam a fiúknak, hogy figyeljetek ide, srácok, biztosak vagytok benne, hogy a kudarcokért csak az edző a hibás? Javaslom mindenkinek, tartson önvizsgálatot. A Fradi most nagy bajban van, kieshet az első osztályból, nincs idő sopánkodni, dolgozni kell keményen, elszántan. Úgy tűnik, a játékosok hallgattak a szóra, hiszen az őszi négy meccsen egészen jól teljesített a csapat. A Pécs és a Debrecen ellen 0–0-s döntetlent értünk el, Tatabányán vert helyzetből győztünk 3–2-re, majd itthon 1–0-ra vertük meg a Sopront. Elismerem, a jó Isten is velünk volt, s olykor a szerencse is mellénk állt. Így zártuk az őszt, s mivel tudtam, hogy nincs pénz erősítésre, három játékost, Csurka Zoltánt, Nógrádi Árpádot és Béres Jánost kölcsönadtuk, és a felszabadult pénzből leigazoltuk Bojan Lazicsot. S persze elengedtünk két válogatott futballistát, Szűcs Lajost és Rósa Dénest. Mégsem eshettünk kétségbe, hiszen ott álltak startra készen az ifjú fradisták. Töretlen bizalommal fordultunk a fiatalok felé, mert ezek az ifjú legények élnek-halnak a csapatért, s öröm velük foglalkozni. Kilenc meccsen 17 pontot szereztünk, méghozzá úgy, hogy súlyos anyagi gondokkal küzd a klub, a játékosok csak alapfizetést kapnak, a segítőink pedig hat-hét hónapja egy fillért sem. Ahogy atyai jó barátom, Illovszky Rudolf mondta, nem tervezünk. Mindig a következő meccsre figyelünk. Most például arra, hogy Győrben minél jobban szerepeljünk.”

Keszei Ferenc csapata kiesett ugyan a Magyar Kupából, ám a bajnokságban tíz forduló óta veretlen, többek között 2–0-ra győzte le otthon az Újpestet.
„A REAC elleni találkozó előtt vettem át a csapatot Ott Józseftől, s akkor 4–0-ra győztünk, de mondtam is a fiúknak, meg persze a közvéleménynek, hogy nekem ehhez a sikerhez még semmi közöm – magyarázta a pécsi szakvezető. – Aztán jöttek a pofonok egymás után, kikaptunk a Fehérvártól, a Debrecentől, a Tatabányától és a Soprontól. A fejemet követelték a szurkolók, a csapat nehezen fogadott el, és ezt éreztem az edzéseken is. Talán féltek tőlem egy kicsit. Rutinos edző vagyok, s most már bevallhatom, azt hittem, sohasem ülök már le a kispadra. A Pécs invitálását megelőzően két évig Nagykanizsán éltem, biztosítással foglalkoztam, a helyi klubban vállaltam szerepet és pecáztam Szigligeten. A Pécsnek is nemet mondtam, aztán mégis idekerültem. Ma már nem bánom. November tizenkilencedikén a Fradi elleni döntetlennel remek sorozatot kezdtünk el, s tettük mindezt úgy, hogy a bajnokság közben kellett, úgymond, alapoznunk. Voltak erőnléti gondok a csapattal, s nekem kockáztatnom kellett, de bejött, a terhelés nem viselte meg a fiúkat. Tíz forduló óta vagyunk veretlenek, de én még ennél is büszkébb vagyok arra, hogy öt helyi fiatal dolgozik velünk és a keretünkben tizenöt pécsi játékos található. Egyértelműen ez a jövő, és én azt szeretném, ha a PMFC úgy szerepelne a magyar bajnokságban, mint a PVSK női kosárcsapata az Euroligában.”

---- R ---- A