Az Alba játszott gólra

Mestermérleg
Pat Cortina, az Alba Volán-FeVita edzője: - Nem kaptunk gólt, ez különösen boldoggá tesz. A védekezésünk elsőrangú volt, egyébként ez az alapja a játéknak. Mindazonáltal nem szabad elbíznunk magunkat, hiszen messze még a vége, például a következő mérkőzésen, hazai pályán biztosan sokkal nagyobb ellenállást fejt majd ki az Újpest.
Eduard Giblak, az Újpest edzője: - Marcinek hiánya hatalmas érvágás volt. Sokkal többet kellett volna kapura lőnünk, nem kellett volna az emberhátrányos helyzeteket ilyen rosszul megoldanunk. A harmadik harmadra úgy jöttünk ki, gyorsan ütünk egy gólt – helyette kaptunk, ez mindent eldöntött.

Első harmad: a rettegett duó megvillan

Bajnoki döntő – első meccs.

Ilyenkor talán még lehet óvatoskodni, nem kell feltétlenül nekirontani a másiknak, lássuk inkább, mit tud, mit akar az ellenfél. Persze, ha a másik oldalon is ugyanezt csinálják, az klasszikus patthelyzet.

Most ez van.

Igazából sem a címvédő Alba Volán-FeVita, sem a tizennégy év után ismét finálét játszó Újpest nem kockáztat, inkább puhatolódzik. Persze így is akad néhány sistergő lövés, amelyek többségét a lilák kapusa, Sájevics András – vajon az eddig többnyire árnyékban lévő hokis gondolta-e akár csak egy hónappal ezelőtt, hogy a bajnoki finálé első meccsén ő kezd? – védi, de azért időnként a másik oldalon Budai Krisztiánt is tesztelik a csatárok.

A játék nem jó.

Még nem jó.

Mennek, hajtanak a csapatok, de igazából kevés az átütőerő, alig-alig akad valódi helyzet. Ezt természetesen arról az oldalról is meg lehet közelíteni, hogy a védelmeket nagyon jól összerakták az edzők.

És ez valószínűleg igaz is.

De hát gólt kell lőni, ha a fene fenét eszik, akkor is, anélkül nem lehet vége ennek a meccsnek, ha nem megy hatvan perc alatt, akkor a hosszabbításban, ha ott sem sikerül, a büntetőlövéseknél. Valamelyik csapatnak az első összecsapás után vezetnie kell, nincs más megoldás.

Tény, hogy a fehérváriak többet tesznek ezért. Palkovics Krisztián előtt adódik lehetőség, utóbb Michal Stastnynak van ziccere – odaát talán Gergely Csabáé a legígéretesebb helyzet – ráadásul akadnak emberelőnyök is, de gól csak nem akar születni. Egészen a 19. percig, amikor a duó, a nagy duó megvillan.

Hát persze, hogy Ocskay Gáborról és Palkovics Krisztiánról van szó.

Miközben a lilák arra figyelnek, hogy Michal Jurasko büntetése éppen letelik, a rettegett kettős összehozza a mérkőzés első találatát. Őszintén szólva érett a gól, hiszen bármennyire is eseménytelen volt eddig a játékrész, azért a hazaiak irányítottak, általában az újpesti kapu előtt folyt a játék, míg az előzetes összeállításhoz képest kissé megkavart lilák – Matej Marcinek keze az utolsó edzésen megsérült, ezért ő kimaradt, a szélvészgyors és kiismerhetetlen Ludomil Ondov pedig Ladányi Balázs és Gergely Csaba mellé került – a szórványos ellentámadásokra bazíroztak, nem sok sikerrel. Eddig papírforma. ---- Második harmad: jé, Budainak védenie kell!

Nem tűnnek idegesnek a vendégek.

A védők például elképesztő higgadtsággal nézik végig, amint Kovács Csaba egy méterről flipperezik a kapusukkal: rálövi a korongot, kipattan, megint lő, megint kipattan, majd harmadszor is újrázik.

Jobb helyeken a bekkek ilyenkor már a jégen fekvő csatáron fekszenek, uram bocsá’, néhány pofonnal is megkínálják. Aztán csak megérkeznek a hátvédek, a korongot a kesztyűből elővarázsoló Sájevicsnek pedig érthetően van néhány keresetlen szava hozzájuk.

Ha a védők nem is, ő láthatóan ideges.

Van miért, hiszen továbbra is közvetlenül előtte zajlik a játék, aminek nézőként feltétlenül örülne, de hát neki itt most feladata van.

És ő teszi is a dolgát.

Hol a jobb felső, hol a bal alsó elől gyűjti be a pakkot, odaát pedig Budai Krisztián akár könyvet is olvashatna unalmában, ha így folytatódik, lehet, hogy a harmadik harmadra ki is hoz egyet.

Felborul a pálya.

Az Újpestnek már momentumai sincsenek, akkora fölényben játszik a címvédő, hogy az már-már kellemetlen, sőt szinte kínos.

Számolatlanul jönnek a Volán-helyzetek, ám egy ideig Fortuna fogja a vendégek kezét: Ocskay például már mindenkit kicselez, aztán a fekvő kapus mögött (!) a gólvonallal párhuzamosan keresztbe lövi a korongot, nem sokkal később pedig az ugyancsak fekvő Sájevicsben akad el egy lövés.

Őrült szerencse, avagy elképesztő pechszéria – döntse el mindenki saját nézőpontja szerint.

A 32. percben aztán már nincs pardon, Sájevics megint csak fekszik – lassan többet, mint amennyit talpon van –, a kis ketrec üresen tátong, Gröschl Tamás pedig ezt a ziccerhelyzetet már nem hibázza el.

Még szép!

Válogatott hokisnak, az NHL-be draftolt csatárnak ez nem okozhat gondot.

A szurkolók tombolnak, legalábbis a többségük, mert a lila-fehér tábor azért nem boldog. Más kérdés, hogy a fővárosiak ettől még tovább űzik-hajtják a kedvenceket, akik a harmad utolsó néhány percére valamelyest magukhoz térnek: képzeljék csak el, már Budainak is van védenivalója!

No jó, gólhelyzetről ne beszéljünk, de a korábbiak után a vendégek részéről ez is nyilvánvalóan előrelépés. Persze az is lehet, hogy az albások fél szemmel már az órát nézik, sőt lélekben talán a következő meccsre készülnek, gondolván: a mai már zsebben.

És ebben valószínűleg igazuk is van. ---- Harmadik harmad: bőven elég a takarékláng

Előny ide vagy oda, a Volánnak esze ágában sincs ellazsálni az utolsó harmadot.

De hát miért is lazítana, amikor lehet szépen játszani, lehet szórakoztatni a közönséget, és lehet még gólokat is lőni, miközben attól kevéssé kell tartani, hogy veszélyben lenne a győzelem.

Az Újpest ugyanis ezen a meccsen képtelen betalálni.

Igaz, úgy nehéz is, ha a csatárok csak elvétve kerülnek Budai Krisztián kapuja elé, s ha ott is vannak, akkor sem veszélyesek. Továbbra is Sájevics a mezőny legjobban foglalkoztatott hokisa, de már ő sem tudja megállítani a Volán-rohamokat: a 46. percben Milos Palovcík pókhálózza ki a jobb felső sarkot, a 49.-ben pedig – kettős emberelőnyben – megint csak Palkovics Krisztián szerez gólt.

Mit gondolnak, ki adta a passzt?

Nyertek.

Az ebben a bajnokságban az Alba legponterősebb játékosa, s ezáltal sárga fejvédőben játszó Ocskay Gábor (a túloldalon ugyanezért ugyancsak sárga sisakban korcsolyázó Ladányi Balázst szinte észre sem lehet venni) újabb pontot tesz hozzá eddigi teljesítményéhez.

Most már nemcsak a játék képe, hanem az eredmény is kezd kínossá válni a vendégeknek, kezdetét veheti a fehérvári karneváli hangulat a lelátón, és persze a jégen: a szurkolók vastapssal jutalmazzák a hazai kedvencek produkcióját, a játékosok pedig – gondolván a folytatásra – visszavesznek az iramból, ennek jeleként Nagy István sistergő kapuvassal ijesztgeti Budai Krisztiánt, ennél többre viszont még a takaréklángon égő Alba ellen sem futja az Újpestnek.

Márpedig ez nem sok.

Különösen, ha a lila-fehérek komolyan gondolják, hogy megpróbálnak meglepetést szerezni, mert ezzel a produkcióval nemcsak a meglepetéstől vannak messze, hanem még attól is, hogy megszorongassák a címvédőt, amely összességében talán ha hatvan-hetven százalékon pörgött, mégis gond nélkül nyert.

Ennyi kellett.

Persze ez csak az első meccs volt, s mert az újpestiek kulcsemberei gyaníthatóan, ha akarnának sem tudnának még egyszer ilyen szürkén, ilyen gyengén játszani, biztosra vehető, hogy a fehérváriak sem gondolják, hogy ezzel már megvan a bajnoki cím. Ahhoz ugyanis négy győzelem kell, s egyelőre csak egynél járnak.