Samprasszel a fedélzeten

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2006.03.02. 01:04
Címkék

Több mint három évvel a visszavonulása után ismét ütőt ragad a maga 14 Grand Slam-trófeájával a férfiak között világcsúcstartó Pete Sampras: a 34 esztendős amerikai legenda a Billie Jean King által 1974-ben megalapított, a tengerentúlon rendkívül népszerű World Team Tennis (WTT) sorozatban tér vissza, tervei szerint legalább hatszor lép pályára, bár azt nem tudja még, melyik csapat színeiben.

„Hiányzik a versenyzés, és bevallom, hiányzik a Grand Slam-tornák hangulata is. Várom már, hogy ismét nagy közönség előtt játsszak” – magyarázta az utolsó tétmérkőzését a 2002-es US Open megnyert döntőjében, stílszerűen az örök rivális Andre Agassi ellen játszó Pistol Pete, hozzátéve, hogy az ATP Tourra, tehát a profi versenyekre nem fog visszatérni.

A júliusban esedékes WTT sorozatban 12 csapat verseng egymással, egy-egy párharc során férfi és női egyest, illetve párost, valamint vegyes párost játszanak a felek, a mérkőzések öt megnyert gémig tartanak. „Ez lesz az első fellépésem ezen a viadalon. Biztosan élvezni fogom, mert kipróbálhatom magam abban a két műfajban, amely gyakorlatilag kimaradt a pályafutásomból: párosban és vegyes párosban” – tette hozzá Sampras. A WTT korábban olyan sztárokat vonultatott fel, mint Chris Evert, Martina Navratilova, Szeles Mónika, Jimmy Connors, John McEnroe, Björn Borg és Andre Agassi, sőt néhány éve Kapros Anikó is lehetőséghez jutott.

Federernek könnyebb

Pete Sampras úgy véli, Roger Federer meg tudja dönteni Grand Slam-rekordját (14), dacára annak, hogy a svájci világelső még „csak” félúton jár hozzá képest: „Feltűnő, milyen könnyedséggel nyeri meg a major versenyeket – és éppen ezért élvez nagy előnyt velem szemben, mert amíg nekem kiváló vetélytársaim voltak, addig ő egyeduralkodó a mezőnyben. Nincs tudomásom olyan teniszezőről, aki hosszú távon potenciális ellenfele lehetne.”
Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
6 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
7 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
32 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája