Gerrard a kérdésektől fárad

2006.03.01. 01:45
Címkék
Gerrrardot az interjúk fárasztják
Gerrrardot az interjúk fárasztják
Gerrrardot az interjúk fárasztják
Gerrrardot az interjúk fárasztják
Gerrrardot az interjúk fárasztják
Gerrrardot az interjúk fárasztják

Ahogy a legtöbb válogatott, Anglia is az utolsó felkészülési mérkőzését játssza a május 15-i kerethirdetés előtt. (Legalábbis a mostani állás szerint, Sven-Göran Eriksson ugyanis szeretné megváltoztatni a határidőt: „Tudom, hogy velem együtt sok kollégám túl korainak tartja az időpontot. A szövetségi kapitányok következő FIFA-gyűlésén fel fogjuk vetni a kérdést” – jelentette ki.) Sok minden nem változhat a hátralévő időben, de néhány játékosnak adott esetben a karrierje függ attól, bekerül-e a vb-keretbe. Eriksson közlése szerint a 23 tagú lista nagy része már a fejében van.

A fennmaradó két-három hely birtokosának eldöntésére jó alkalom a szívós, de jelenlegi állapotában (a futballisták roppant csalódottak a vb-kvalifikáció kudarca miatt) legyőzhető uruguayi nemzeti tizenegy. Eriksson szándékait jelzi, hogy a debütálására váró Charlton-csatár, Darren Bent feltehetően kezdő lesz a liverpooli Anfield Roadon, a kétszeresen hazai pályán játszó Steven Gerrard szolgálatait viszont nem szándékozik egy félidőnél tovább igénybe venni. „Rafa Benítez azzal keresett meg, nehogy Gerrard túl sok meccset játsszon az idényben, ami jogos felvetés. Ki tudja, a Liverpool talán megint Bajnokok Ligája-döntőt vív. Igyekszem együttműködni a klubedzőkkel, ezért Steven valószínűleg csak negyvenöt percet lesz a pályán” – mondta a svéd szakember.

Az érintett kevésbé aggódik saját egészsége miatt. „Megértem Rafa óvatosságát, mert kemény meccsek várnak ránk. De nem akarok kimaradni a világbajnoki felkészülésből, meg aztán tökéletes állapotban érzem magam, bármennyi mérkőzésen vetnek is be. A fáradtság csak akkor jut eszembe, ha erről kérdeznek” – humorizált a középpályás.

A már ismert hiányzókon kívül – Ashley Cole, Sol Campbell, Jonathan Woodgate – nem nehezítik sérülések az angolok munkáját, David Beckham háta is rendbe jött. Az uruguayiak ideiglenesen kinevezett főnöke azonban nem számíthat Alvaro Recoba és Diego Lopez játékára. Gustavo Ferrin kerete így tizenkilencesre olvadt, ennek ellenére nem hívott be új embereket.

Szavazás

Melyik ország nyeri a 2006-s labdarúgó vb-t?

---- E ---- A
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
4 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik