„Egyszer eljön a mi időnk!”

Pálya helyett öltöző. Ekkor még semmit sem sejtett. Pontosabban azt hitte, azért kell visszamennie az öltözőbe, mert edzője szeretne megosztani vele valamit a taktikáról, esetleg egyéni feladattal bízza meg. Szabó Edina viszont nem kísérte be, így csodálkozva nézett a körülötte lévőkre. A társak már a bemutatáshoz állnak fel, ő meg ott áll a folyosón magatehetetlenül. Egy sportolónak az ilyesmi elviselhetetlen, a percek óráknak tűnnek. Tápai Szabina, a Cornexi rendkívül tehetséges játékosa aztán végre értesült a miértről: lejárt a sportorvosi igazolása.

Nem lett tőle jobban.
„Bosszantott, nagyon bosszantott – mondta Tápai Szabina. – Rendesen bemelegítettem, felpörögtem, készen álltam a játékra, a fontos mecscsen való szereplésre, erre fel kiderül, gond van a papírjaimmal. Közel álltam a síráshoz.”

Gyors intézkedés, telefon az orvosnak, vizsgálat és pecsét. A meccs első félidejének felénél, 7–5-ös Dunaferr-vezetésnél a közönség ovációja közepette parkettre léphetett. Ekkor már rendkívül nehéz helyzetben volt csapata, hiszen karmestere, Siti Beáta nélkül kellett küzdenie: a méltán népszerű játékos egy ütközést követően könnyeivel küszködve, a két együttes gyúrójának támogatásával, jeges tömlővel a jobb térdén haladt az öltöző felé.

„Amikor beálltam, érezhető volt a többieken, hogy megfogta őket Bea kiválása. Szegény, hétfőn megy MR-vizsgálatra, vele együtt nagyon reméljük, hogy mihamarabb újra köztünk lehet – fogalmazott Tápai Szabina, akinek az átlövések mellett a társak irányítása is a nyakába szakadt. Hogy lassan kiérdemli a klasszis jelzőt, hogy hónapról hónapra fejlődik, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem ijedt meg a feladattól, hamar felvette a ritmust, a mezőny fölé nőtt. A Cornexi ennek ellenére csak tisztes távolságból követte riválisát.

„Sajnos jobb volt a Dunaferr – ismerte el Tápai Szabina. – Az első félidő második részében jó használta ki a zavarodottságunkat, utána pedig csak őrizte előnyét. Küzdöttünk, mentünk előre, döntetlenre hoztuk a második félidőt. Csak ennek örülhettünk.”

A túloldalon annál nagyobb volt a boldogság: az újvárosi hölgyek egymást ölelgették, láthatóan megkönnyebbültek, hogy az FTC elleni pontvesztést után javítottak, és ezzel vetélytársuk orra elől sikerül megszerezniük a felsőházi rájátszás egyik helyét. A csapatmunka diadala volt ez – ezt emelte ki Kiss Szilárd mesteredző. Ferling Bernadett jól mozgatta együttesét, Vincze Melinda ellenállhatatlanul cikázott a bal szélen, a védőfal biztosan állt a lábán. Külön kell szólni a derbi egyik üde színfoltjáról: Bulath Anita nem először igazolta, hogy a legmagasabb szinten képes kézilabdázni!

De visszatérve a székesfehérváriakhoz: a gárda bajnoki szereplése ezúttal elmarad a várakozásoktól, szinte biztos, hogy nem sikerül a legjobb négy közé jutnia. Tápai Szabina szerint is csalódás ez, ám a jó sportoló mindenben a kedvezőt keresi. Márpedig ő a jó sportolók táborának tagja: „Nem így terveztük, ez kétségtelen, de címvédőként rákészülhetünk az EHF-kupára, valamint a Magyar Kupára. A bajnokságban nem sikerül a legjobbak ellen győznünk, ezen évről évre megpróbálunk változtatni, sokat dolgozunk érte. Bízom benne, hogy egyszer eljön a mi időnk!”

Szerencsétlen sorozat

A Dunaferr elleni hazai vereség után már csak matematikai esélyük maradt az EHF-kupa-győztes székesfehérváriaknak, hogy bekerüljenek a felsőházi rájátszásba: a dunaújvárosiakat előzhetik meg, ha a Dunaferr a hátralevő mérkőzésein, a Spartacus, a Békéscsaba és a Hódmezővásárhely ellen nem szerez többet egy pontnál. Egyébként nem csoda, hogy csak az ötödik a Cornexi, hiszen míg a tabellán mögötte álló együttesek ellen mindössze egy pontot vesztett, az első négy helyezettel szemben még egy döntetlenre sem futotta erejéből. A Cornexi legutóbb csaknem egy éve, 2005. március 30-án, az alapszakasz utolsó előtti fordulójában nyert a Győr, DVSC, FTC, Dunaferr kvartett valamelyik tagja ellen – a Fradit győzte le 30–26-ra.