Kétszer is kés alá feküdt

S. T.S. T.
2006.02.08. 00:13
Címkék
A hét végi idénynyitó birkózó kötöttfogású Ganz-kupán a budapesti világbajnokság 96 kilós ezüstérmese, Virág Lajos nem mutathatta be híres-nevezetes fordított emelését. Mankóval sántikált ugyanis a Tatai úti birkózócsarnokban.
Virág Lajos: csak türelmesen!
Virág Lajos: csak türelmesen!
Virág Lajos: csak türelmesen!
Virág Lajos: csak türelmesen!
Virág Lajos: csak türelmesen!
Virág Lajos: csak türelmesen!

– Ezek szerint nem sikerült műtét nélkül megúsznia a vébédöntőben Hamza Yerlikaya ellen összeszedett sérülését.
– Sajnos ez történt – mondta Virág Lajos.
– Pedig a verseny után úgy tűnt, nem is annyira súlyos a sérülés.
– Az elülső keresztszalagom tizenöt százalékosan beszakadt. Ez még nem tűnt vészesnek. Azt mondták, hat-nyolc hetes kúra vár rám, műtét nélkül. Sajnos nem tudtam nyugton maradni, óvatosan elkezdtem edzegetni, mégis rásérültem. A vizsgálat után közölték: már hatvan százalékig beszakadt a szalag.
– Következhetett a műtét.
– Az első.
– Tényleg hosszú történet lesz.
– Tükrözték, nagytakarítást csináltak a térdemben. Be volt gyulladva, felfedeztek egy cisztát is. Egy hétig feküdtem. Mit mondjak, nem élveztem.
– Némi vigasz: az elmúlt esztendő végén a Magyar Birkózószövetség az év birkózójának választotta.
– Tényleg jól sikerült az évem, azt is mondhatnám, kiléptem az árnyékból, beértem, megjött az eddig hiányzó önbizalmam.
– Most viszont, gondolom, nincs jókedve. Ha jól sejtem, következett a második műtét.
– Orvosi ellenőrzés mellett elkezdtem ismét terhelni, de nem éreztem stabilnak. Nyolcvan-kilencvenszázalékos edzésnek nincs értelme. Vannak, akik szakadt szalaggal is képesek birkózni, de az én specialitásom az emelés, száz kilót felkapni, és még közben csavarodni is vele nem lehet rozzant térddel. Ezért úgy határoztunk: újabb műtéttel teljesen rendbe tesszük. Keresztszalagpótlás következett.
– No meg rehabilitáció.
– Öt hónap. Vagyis az áprilisi, moszkvai Európa-bajnokságról lemaradok.
– Ha a hat hét pihenőt nem bírta ki, mi lesz most az öt hónapos alatt?
– Teljes pihenés. Szeretnék visszatérni, úgyhogy ezúttal türelmes leszek.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
5 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
5 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
5 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
5 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
6 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
6 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
6 órája