„Felemelő volt ebben a hangulatban játszani”

– Hogy van a combja?
– Köszönöm, jobban – mondta Ocskay Gábor, a magyar bajnok klasszis csatára, akit még a finálé első meccsén terítettek le a szlovénok. – Kezeljük.

– A véletlen műve lehet, hogy Jesenicében önt és a második sor vezérét, Michal Stastnyt öklelték fel?
– Utaztak ránk, ez nem vitás. Tudták ők is, kit kellene kiiktatniuk a játékból, kit kell megfélemlíteniük.

– Rémisztően hangzik.
– Ilyen a hoki. A második kinti meccs rá is ment erre, én is a sebeimet ápolgattam, nem éreztem túlságosan jól magam.

– És a harmadikon?
– Két kemény ütközéssel kezdtem, jeleznem kellett nekik, ezen a meccsen ki az úr a háznál.

– Egy három ide vagy oda, csodálatos meccs volt. Egyetért?
– Igen. Ismét telt ház volt a csarnokban, őrületes a hangulat, nagyszerű a meccs. Bár nyertünk volna!

– Csak nem keserű?
– Bevallom, hiányérzetem van. Ki tudja, legközelebb mikor leszünk ilyen közel az Interliga-győzelemhez.

– Talán majd jövőre.
– No igen, én mindig optimista vagyok. De hol van az még… Most kellett volna nyernünk. A második harmadban beszorítottunk őket, helyzeteink voltak. Bosszant, hogy a meccs ezen periódusában én is kihagytam egy ziccert. Ha az bemegy, úgy érzem, minden megváltozott volna.

– Például nem negyven, hanem negyvenegy ponttal zárja az élen a sorozat kanadai listáját.
– A csapat, a társak érdeme is az első hely, ezt mondanom sem kell. Meglepődtem, de jó érzéssel töltött el a különdíj. Mindazonáltal otthon csak az járt a fejemben, hogy mennyire, de mennyire szeretném elcserélni az aranyéremre.

– Gyanítom, a szlovénok nem adják.
– Gyanítom én is.

– Megelőztek két szlovén csapatot is, ez csak feldobja!
– Természetesen. Különben is, a tavalyi szezonom után újabb elégtétel ez az eredmény.

– A szívproblémája már a múlté, ugye?
– Így van, ne is beszéljünk róla.

– Meggyőzött. Beszéljünk még az Interligáról.
– Harminckét meccset játszottunk, az összeset nagyon komolyan vettük, idegenbe is mindig a legjobb csapattal utaztunk. Szerintem csak így érdemes. Voltak hullámvölgyeink, ám a második helyen zártunk, ami kifejezetten jó eredmény.

– Legemlékezetesebb mérkőzés?
– Az utolsó, hiszen felemelő volt ebben a hangulatban játszani. De említhetném a ljubljanai elődöntő második és a jesenicei finálé első meccsét is: igazi csapatként küzdöttünk.

– Fáradtak?
– Nem vagyunk kipihentek, maradjunk ennyiben.

– Csak mert még rengeteg feladat tornyosul önök előtt.
– Most számoltuk ki, összességében mennyi meccset játszottunk az idényben: rácsodálkoztam a számra. Nem vagyunk robotok, de bírni fogjuk. Az olyan meccsek, az olyan szurkolótábor, mint a vasárnapi, mindig erőt adnak.