Alba-régió: itt a pályaelőny!

Tehermentesítés. Sokáig kisebb-nagyobb problémát okozott ez a székesfehérváriaknál, rendre az Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián duóval felálló sortól várták a csodát. Mindez már régen a múlt, hiszen amellett, hogy az említett kettős továbbra is tonnaszámra termeli a gólokat (az idei Interliga-sorozat két legeredményesebb hokisáról van szó!), hol az egyik, hol a másik támadótrió bújik elő az árnyékból. Mostanában a remek szezont produkáló Gröschl Tamás mellett leginkább a második sor villog: a Milos Palovcik, Michal Stastny, Csibi József hármas megállíthatatlan, az Olimpija elleni elődöntőben és a jesenicei finálé első meccsén is rengeteget tett a csapat sikeréért. A trió magyar tagja például két gólt is lőtt, a másodikat egészen pimasz módon: voltaképpen bohócot csinált Gaber Glavicból.

– Nagyon egyedül hagytak, még időm is volt visszanézni, de nem jött senki – emlékezett vissza az 5–2-es győzelem egyik kulcsmomentumára, a 3–2-es Volán-vezetésnél, hatalmas jesenicei nyomásnál ütött góljára Csibi József, akitől persze nem szokatlan, hogy fontos találatot szerez: a tavalyi bajnoki finálé hetedik meccsét például ő döntötte el.

– Ott állt viszont önnel szemben a kapus.
– Szerencsére nem sokáig, mert lefeküdt a lövőcselre. A Fehérvár tévén láttam igazán, hogy mennyire sikerült becsapnom.
– Szóval tetszett?
– Tetszett, mint ahogy a csapat játéka is. Végig higgadtak voltunk, jól védekeztünk, Budai Krisztián kimagaslott a mezőnyből, a helyzeteinket is sikerült értékesítenünk.

– Nagyon beindult a soruk.
– Hála Istennek összerázódtunk. Kellett egy kis idő ehhez, hiszen Stastny szezon közben érkezett. Úgy érzem, sohasem lehetett panasz a sorunkra, gólokat például korábban sem kaptunk, amikor mi voltunk a jégen.
– Az lehet, csak tudja, látványosabb, jobban megragad az emberben, ha az ellenfél kapuja előtt vitézkednek.
– A gólok, tudom. Igyekszünk, most jó passzban vagyunk.

– Hogyan kommunikál a két szlovákkal?
– Hol kicsit angolul, hol a magyarul és szlovákul is beszélő Sille Tomi segítségét kérjük. A legtöbbet a tábla előtt beszélgetünk, mutogatunk, tudja, a sportnyelv.
– Az eredményen látszik. Élvezik egymás társaságát?
– Jól kijövök velük, kifejezetten jó fej srácok, nincs nehéz dolgom.

– Hallottam, sűrűn mondják: „Józsi, Józsi.”
– Megtanulták, az biztos.
– Legközelebb hány gólt vállalnak?
– Egyet? Kettőt? De ha valaki azt ígéri, nem ütünk egyet sem, de nyer a csapat, rögvest a tenyerébe csapok. Hatalmas siker lenne, ha megnyernénk az Interligát.

– Ha úgy játszanak, mint szerdán, nem lehet baj.
– Ha meg úgy, ahogy csütörtökön, nincs esélyünk…
– Mi volt a különbség a két meccs között?
– A másodikon talán túlságosan is nyugodtak voltunk, valahogy úgy voltunk vele, nagy baj már nem történhet. Elaltattuk magunkat. Néhányan az első találkozó után sérüléseket is összeszedtek, szóval az nem a mi napunk volt.

– Kié lesz a vasárnap?
– Csodálatos szurkolótáborunk előtt a miénk kell, hogy legyen! Kicsit pihentünk, mert a második meccsre fizikailag is elfáradtunk. Újult erővel állunk oda, nagy meccset fogunk játszani, az biztos. ---- K ---- T