Euroliga-eredmények, 2005-2006
MiZo-Pécs
MKB-Euroleasing Sopron
Az Európa-kupa eredményei, 2005-2006
BSE-ESMA
Diósgyőri KSK
Szeviép-Szeged
Zala Volán-ZTE
Euroliga-eredmények, 2004-2005
A FIBA Európa-kupa eredményei, 2004-2005
Kosárlabda-lexikon
A nyolcaddöntők kezdődnek kedden a legrangosabb női európai kosárlabda-sorozatban. Az Euroligában a csoportmeccsek után állva maradt tizenhat csapat két győzelemig tartó párharcot vív (játéknapok: január 31., február 3., február 8.). A pályaelőny az alapszakaszban előkelőbb helyezést elérő együttesé. Így a pécsiek egészen a final fourig saját közönségük előtt játszhatják az esetleges harmadik találkozókat.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
A Pécs ereje az összeszokottságban – az Iványi, Fegyverneky, Béres, Branzova gerinc már hosszú évek óta együtt játszik –, no meg a csapategységben rejlik. Rátgéber László nem sztárokat, hanem a haditervet maradéktalanul, behunyt szemmel végrehajtó katonákat játszat együttesében – ők azonban egyszersmind virtuóz kosarasok is, akik adott esetben improvizációra is képesek, ha a helyzet úgy kívánja.
A vendégek nyilván kevésbé összeszokottak – tekintve, hogy a két amerikai, a WNBA-ben legutóbb az év újoncának megválasztott washingtoni Temeka Johnson és a bajnok Sacramento Monarchs együttesével WNBA bajnokságot nyerő hátvéd-bedobó, Chelsea Newton csak néhány napja érkezett meg Gdyniába –, viszont Krzysztof Kosziorowicz edző hosszabb cserepaddal kalkulálhat.

A kilenc Gdynia-kazetta titka
„Kilenc Gdynia-meccs videofelvételét néztem meg, sajnos azonban mégsem kaphattam teljes képet a lengyelek játékáról, tudniillik időközben színesedett – nemcsak a játékuk, hanem a keretük is a két WNBA-sztár érkezésével. Nem kenyerem a panaszkodás, csak rögzítem, mennyire pechesek vagyunk: 9/1-es alapszakasz-mutatónk ellenére egy olyan nagynevű ellenfelet kaptunk, amely ráadásul még erősödött is a napokban. Igaz, mi is igazoltunk egy kosarast a csoportmeccsek és a kieséses szakasz közötti röpke időszakban a brazil Geishát, bár – hozzáteszem – akkor már nagyon nagy bajban kell lennünk, ha őt is pályára küldeni kény-szerülök. A régi harcosok valamennyien egészségesek, Vajda Annát leszámítva, aki belázasodott, és hétfőn nem is tudott edzeni. A mérkőzésen azonban számítok rá. A Gdynia ellen a MiZo-Pécs megszokott erényei – fegyelem, szervezett csapatjáték, küzdeni tudás – dönthetnek, és dönteniük is kell. Mindez független attól, hogy az ellenfélnél kik lépnek pályára.” - Rátgéber László, a MiZo-Pécs edzője

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







