Három támadó – három gól

G. P.G. P.
2006.01.30. 01:54
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United szakvezetője a második ligás Wolverhampton elleni FA-kupa-meccs előtt arra panaszkodott, hogy lassan kifogy a középpályásokból: Paul Scholes, John O’Shea, Ryan Giggs és Quinton Fortune is sérült. Elárulta, hogy a minap ajánlatot tett a Milanban keveset szereplő svájcira, Johann Vogelra, de kosarat kapott, így egészen újszerű megoldások fordultak meg a fejében. „Arra gondoltam, hogy Rooney játszhatna esetleg középső középpályást, aztán hamar elvetettem az ötletet. Ehhez túl jó az eredeti pozíciójában. De végleg nem mondtam le az opcióról.”A skót tréner eszmefuttatása fényében érdekes volt, hogy a Rooney, Louis Saha, Ruud van Nistelrooy trió tagjai mind bekerültek a kezdőcsapatba. Később kiderült, a fiatal csatárnak nem kell sokkal hátrébb vonulnia, inkább arról van szó, hogy a Wolves ellen a szokásosnál támadóbb felfogást enged meg magának az MU. (A középpályáshiány megoldásaként pedig Rio Ferdinand került előrébb egy sorral.)Sejteni lehetett tehát, hogy a hazaiak tizenegyében helyet kapó Gyepes Gáborra és társaira nehéz találkozó vár (Rósa Dénes nem játszott). Öt perc sem telt el, amikor Saha meglódult a jobb szélen, a centerezésbe szerencsétlenül nyúlt bele Joleon Lescott, és az érkező Kieran Richardson megszerezte a vezetést. Később Saha maga is betalált, majd Richardson duplázott.„Megérdemelten nyert a Manchester, mi pontatlanul játszottunk. A mezőnyben nem volt különösebb probléma, ám ezzel nem vigasztalhatjuk magunkat. Úgy érzem, nem ment rosszul a játék, a fejpárbajokban is felvettem a harcot a csatárokkal, igaz, a második gól előtt nem értettük meg egymást a többiekkel. Csüggedni nincs időnk, megyünk tovább, most már a bajnokságban kell bizonyítanunk” – értékelt Gyepes Gábor.A másik vasárnapi találkozón a Liverpool ugyancsak idegenben harcolta ki a továbbjutást az első osztályú Portsmouth ellen.FA-kupa, 4. forduló, vasárnapi mérkőzések
Wolverhampton (II.)–Manchester United 0–3 (Richardson 5., 52., Saha 45.)
Portsmouth–Liverpool 1–2 (S. Davis 54., ill. Gerrard 36. – 11-esből, Riise 41.)
A győztesek továbbjutottak
Legfrissebb hírek

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
1 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
3 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre

Kosárlabda
4 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
6 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
30 perce

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
35 perce

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
1 órája

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik