Elég jó körnek ígérkezik

CH. G. A.CH. G. A.
2006.01.25. 00:52
Címkék
A teniszezők ATP Tour versenysorozatának mintájára hozta létre a Magyar Triatlonszövetség a sportág hazai körversenyét Triatlon Tour néven. Az idény nyáron bemutatkozó széria májustól szeptemberig tart.
Márkus Gábor, az MTSZ szakmai alelnöke a kedden tartott sajtóértekezleten beszélt az új sorozatról, amellyel a szövetségnek a sportág megújítása a célja."A kilencvenes évek hatalmas boomja után mintha alábbhagyott volna Magyarországon a triatlon iránti érdeklődés – mondta Márkus Gábor. – Az új versenyformával ezen a helyzeten igyekezünk változtatni. Mostantól ez lesz a szövetség kiemelt viadalsorozata, ennek megfelelően a hagyományos helyszíneket építettük be a programba, egyetlen kivétellel."A versenyeknek külön rangot ad majd, hogy egyben országos bajnokságok és válogatók is lesznek, illetve csaknem ötmillió forintot osztanak szét pénzdíjként a legjobbak között. Az öt helyszín: Tiszaújváros (május 13–14.), Balatonfüred (május 27.), Szombathely (július 1.), Balassagyarmat (július 15–16.) és Fadd-Dombori (augusztus 5.). A pontverseny legjobbjai szeptember 17-én, gála keretében a Margitszigeten mérhetik össze erejüket a tulajdonképpeni döntőben."Balatonfüred az egyetlen új helyszín. A csodás környezet, amely a pekingi olimpia triatlonpályáját idézi és az infrastruktúra révén minden adva van ahhoz, hogy a későbbiekben itt rendezzünk meg egy Európa- vagy világbajnokságot" – tette hozzá Márkus Gábor.Szekeres Imre, az MTSZ elnöke bejelentette, hogy a tavalyi hawaii Ironman-világbajnokság után visszavonuló Kropkó Péter hétfőn állami kitüntetésben részesül a Parlamentben.
Legfrissebb hírek

Van Dijk betalált, de Nakamura egyenlített!

Foci vb 2026
12 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
31 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
33 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
59 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik