Ez kínos pofon volt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.01.22. 03:27
Címkék
Viharos utazás és kellemetlen előzmények után érkezett meg a magyar bajnok az aalborgi csarnokba, ahova a hóförgeteg miatt a Rudinsky, Podlucky szlovák bírókettősnek nem sikerült eljutnia. Ezért aztán a közelben barátságos férfitornán közreműködő Hansson, Olsson duót jelölte ki az európai szövetség a bíráskodásra.

A bonyodalmak miatt 50 perc késéssel kezdődött az aalborgi találkozó, amelyen a dán csapat nem sok esélyt adott a magyar bajnoknak. A Győr nem találta meg az Aalborg kontrajátékának ellenszerét, ráadásul sorra kimaradtak a helyzetei. A vendégek gyengén védekeztek, és ziccerek sokaságát hagyták ki, a hazaiak pedig tetszés szerint lőtték góljaikat. Görbicz Anita hetesből lőtt találatával sikerült elkerülnie a Győrnek a tízgólos vereséget. A Győr január 29-én Volgográdban lép pályára a BL-ben.

Mestermérleg
Christian Dalmose: – Ellenfelünk nem találta meg kontrákra épülő játékunk ellenszerét. Játékosaim akarata, higgadtsága, hozzáállása minden dicséretet megérdemel.
Róth Kálmán: – Harmincnyolc kapott góllal sehol sem lehet nyerni, és ezért a velünk különösen szigorú bírók sem hibáztathatók. A kezdés körüli bonyodalmaknak sem lett volna szabad befolyásolniuk profi játékosainkat. Katasztrofálisan védekeztünk, de ha ziccereinknek legalább a felét belőjük, szorosabb lenne a végeredmény.

Az állás
1. Aalborg32198–885
2. K. Szkopje311188–793
3. D. Volgográd32154–562
4. Győr31276–932
Legfrissebb hírek

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
5 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
6 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
21 perce

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
1 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
2 órája

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik