Kezdődik a zombivá válás

Kis Sándor egyszerűen csak úgy jellemezte a napot, hogy elkezdődött a ,,zombivá válás". Ezt nyilván arra értette, hogy egyre fáradtabbak, egyre kialvatlanabbak a versenyzők, bár ő még szerencsésnek mondhatja magát, mert eddig mindennap viszonylag korán elérte a tábort. Így volt ez csütörtökön is, hiszen ezen a napon is ő volt a leggyorsabb magyar autós. ,,A napfelkelte előtt még tudtam aludni fél órát, az nagyon kellett – mondta Kis. – Napközben nem voltunk fáradtak, olyankor az adrenalin hajtja az embert, de most megint érzem, hogy nem ártana aludni. A szakasz egyébként elég jó volt, bár az első harminc kilométeren szinte semmit sem láttunk a portól. Amikor végre megelőztük az előttünk haladó kamiont, elkapott a hév, de aztán azonnal visszafogtam magam, mert rájöttem, hogy a motorra még az elkövetkező napokon is szükségem lesz."

Kis az összetettben két helyet jött előrébb (már a 25.), de elmondta: csodákat nem szabad várni, mert az első harminc autós nagyon gyors, úgy tűnik, nem nagyon hibáznak. A navigátor, Czeglédi Péter egyébként utóbb elárulta: Kis eredetileg azt tervezte, hogy ezen a napon begyújtja a rakétákat, erre ő megfenyegette, hogy lehúzza az egyik gyertyapipát. Ennyiben maradtak, és óvatosan haladtak – ezt hívják csapatmunkának…

Szalayék 63-szor előztek a szakaszon

Szalay Balázs és Bunkoczi László sem vállalt semmiféle rizikót (nem is lett volna okos dolog, tekintve, hogy előző nap két órát veszítettek, amikor kiszakadt autójuk jobb első kereke), pedig ez a szakasz elvileg nagyon feküdt volna a Fronterának, ám végül, ha figyelembe vesszük, hogy Szalayék a mezőny végéről vágtak neki a távnak, a 65. hely nem is olyan rossz.

Menet közben a navigátor azzal szórakoztatta magát, hogy strigulázta, hány járművet (autót, kamiont, motort) előztek meg – 63-ig jutott. Akciókban tehát nem volt hiány. Meg porban sem, a fentiekből kiindulva. Szerencsére csütörtökön a rendezők már beiktattak a programba egy kis ,,homokozást" is, a dűnék között legalább jók voltak a látási viszonyok.

Kristóf Mártonnak az volt a legfőbb gondja, hogy a Bowler sebességváltóját a hazai pályákra találták ki, úgyhogy 120 km/óránál nagyobb sebességgel nem tudott haladni – pontosabban lehet, hogy tudott volna, de nem akarta tönkretenni a motort. Egyszer így is felforrt a hűtővíz, és a pilóta addig nézegette a hőmérsékletét mutató órát, amíg végül elakadtak egy dűnében. Szerencsére hamar kiszabadították a gépet, és folytatták az autózást – biztonságos tempóban, saját ritmusukban.

Liszi áldja a jó szerencséjét

Liszi László sűrűn imádkozott a dűnés szakasz előtt, mert nem sokkal korábban eltört a differenciálmű, és a Mitsubishi kétkerék-meghajtásúvá vált. Márpedig ez a süppedős, trükkös dűnék között nem túl nagy előny, sőt… Szóval Liszi vetette a kereszteket, Tóth Dénes pedig ásott rendületlenül, mert persze jó néhányszor elakadtak. Az eredménnyel attól kezdve már nem is törődtek (egyébként a 116. helyen értek célba), mert abban sem voltak biztosak, hogy egyáltalán eljutnak a célig.

Egyetlen még talpon lévő motorosunknak, Varga Ákosnak nem volt könnyű napja. Két hónappal ezelőtt edzés közben eltört két ujja a jobb kezén, és a sérülés nem jött rendbe teljesen. Eddig csak annyi gond volt, hogy a KTM-pilóta nem tudott rendesen szorítani a kezével, amit úgy orvosolt, hogy a gyűrűs és a kisujját a középsőhöz kötötte.

A csütörtöki szakasz felénél azonban iszonyú fájdalom hasított a kezébe, olyan éles, hogy meg kellett állnia, bevenni egy gyógyszert. Addig viszonylag jó tempóban haladt, a megállás azonban kizökkentette a ritmusból, másrészt figyelmeztetőleg hatott rá a fájdalom, úgyhogy visszavett a rohanásból. Így is a mezőny első harmadában ért célba – a 65. helyen.

Darázsi megint fantasztikus volt

Adósak vagyunk egy nappal korábbról azzal, mi történt Hermann Henrikkel. A KTM-pilóta a második ellenőrző pontig eljutott, ám ott eltört a teleszkópja, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. A quados (négykerekű motoros) újonc Greff Róbert elrajtolt a csütörtöki szakaszon, de lapzártánkig egyetlen ellenőrző pontot sem érintett, úgyhogy igazából nem tudni, mi történt vele – csak az biztos, hogy elindult, és valahol a sivatagban van.

A kamionosok versenyében (amelyben eddig mind a hat szakaszt megnyerte az orosz Vlagyimir Csaguin) visszaállt a korábban megszokott rend. Most, hogy nem kellett megállnia szervizsegítséget nyújtani, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György trió ismét a leggyorsabb magyarként végzett. A pilóta elmondta, mást sem csináltak egész nap, csak előzgettek, nemcsak kamionosokat, hanem autósokat is.

Szaller Zoltánék az öregecske (de a jelek szerint igencsak megbízható) Mercedesszel mindöszsze egyszer voltak kénytelenek elővenni a homokfutókat, Szobi Balázsék pedig ezen a napon kötöttek közelebbi ismeretséget versenykörülmények között a sivataggal, úgyhogy igazából nem vártak sokat maguktól.
A lényeg, hogy a kamionos különítmény túl van ezen a napon is, még fontosabb, hogy mindenki idejében megérkezett a táborba.

Pénteken mindenkinek jön, ami még nem volt: 499 kilométer dűnék és tevefüvek között. Olyan ez, mint a humán szakon tanuló egyetemisták számára a közgazdaságtan vizsga. Vízválasztó.

Egy kis történelem
1995. január 5-én a mezőny számára a rendezők a Goulimine és Smara közötti távot írták elő. A szelektív szakaszt az autósoknál a Mitsubishi színeiben versenyző Bruno Saby nyerte meg (ő most Volkswagennel versenyez), miközben az addigi éllovas, Ari Vatanen három defekt miatt visszaesett az összetettben. A motorosoknál Heinz Kinigadner volt a leggyorsabb. 1995 azért is érdekes a Dakar-ralik történetében, mert ekkor nevezték ki versenyigazgatónak Hubert Auriolt, aki motorral kétszer (1981, 1983) autóval pedig egyszer (1992) nyert.