Két gól a világbajnoki elődöntőben

A mai követelményeknek ugyan nem mindenben felelne meg, viszont amit tudott, abban a mostani hírességekkel is állná az összehasonlítást. Nem volt harcos típus, kerülte az ütközéseket, de ami a támadójátékot illeti: mindkét lábbal ragyogóan lőtt, kiismerhetetlenül cselezett, remekül irányította a társait, és maga is könnyen helyzetbe került.

Még 16 éves sem volt, amikor már góljaival segítette a Salgótarjáni BTC együttesét visszakapaszkodni az amatőrbajnokság első osztályába. Az 1932–33-as idény végén már az országos amatőr döntőben hívta fel magára a honi futballtársadalom figyelmét, az ő góljával győzött az SBTC a Törekvés ellen. Két évvel később ismét bajnoki címet ünnepelhetett salgótarjáni társaival, de ez a siker már feljutást ért az NB I-be, ahol 1935 nyarán – még mindig nem volt 20 éves – bemutatkozhatott. Ezt megelőzően azonban főiskolai világbajnoki címet szerzett. Az élvonalban sem volt elfogódott a vidéki amatőr csatár: 19-szer volt eredményes, de így sem tudta megmenteni csapatát a kieséstől. Ellenben ő élvonalbeli futballista maradt: több klub is hívta, s végül az Újpesttel állapodott meg.

Kezdetben Vincze Jenővel és Kállai Lipóttal alkotta az Újpest belsőhármasát, és hamarosan ő lett a trió legeredményesebb játékosa. Az 1936-os esztendő aztán a válogatottságot is meghozta számára, kevéssel a 21. születésnapja előtt a londoni angol–magyar mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben, bár nem volt szerencsés, hogy Dietz Károly szövetségi kapitány éppen erre a találkozóra szavazott bizalmat neki, ugyanis együttesünk alárendelt szerepet játszott, és 6:2-re kikapott. Viszont 1937 tavaszán Bázelben már mesterhármassal tette emlékezetessé a második válogatottbeli fellépését, majd nem egészen egy év múlva a görögök elleni vb-selejtezőn ötször talált be az ellenfél kapujába. De nemcsak a selejtezőben legénykedett, hanem a franciaországi világbajnokságon is: Holland-India ellen duplázott, a negyeddöntőben a második gólunkat ő lőtte a svájci kapuba, a svédekkel szembeni elődöntőben pedig ismét kétszer volt eredményes. Sajnos, az olaszok elleni fináléban már nem talált be a kapuba, de nem csak ezért vesztett csapatunk 4:2-re.

A következő idényben is parádézott, és remek eredményeket ért el, ezért meghívták az Európa-válogatottba, amely 1938 októberében Angliával mérkőzött. Közben az Újpest az 1938–39-es bajnokságban az élen végzett, majd duplázott, mert a korszak legerősebb tornáját a Közép-európai Kupát is megnyerte. Zsengellér pályafutásának egyik legjobb idényét zárta 1939 nyarán.

A világháború után még volt egy nagyszerű időszaka: az Újpesttel egymás után háromszor nyert bajnokságot, és a korábbi három gólkirályi címe mellé még kettőt szerzett. A válogatottól azonban nem a klasszisához méltó mérkőzésszámmal búcsúzott, 1947 nyarán 39 fellépéssel és 32 góllal zárta szereplését. Ezután másfél évig az AS Romában játszott, aztán egy idényt az Anconában töltött el, majd rövid ideig Kolumbiában is futballozott. Edzőként már nem volt olyan sikeres, mint játékosként. A hatvanas években ciprusi munkája miatt letelepedett a szigeten, s itthon már nem vállalt edzői feladatot.

A magyar labdarúgás egyik legendás alakja 83 éves korában 1999 márciusában hunyt el. Emlékét meg kellene őrizni!