Téli olimpia Lemieux nélkül

CH. G. A.CH. G. A.
Vágólapra másolva!
2005.12.12. 00:23
Címkék
Mario Lemieux nem lesz ott a február 10-én kezdődő torinói téli olimpián. A Pittsburgh 40 éves tulajdonos-csapatkapitánya hivatalosan is közzétette azt, aminek a bejelentése hetek óta a levegőben lógott: nem vállalja a szereplést a bajnoki címet védő kanadai válogatottban, azaz bizonyos, hogy nem kétszeres olimpiai bajnokként fejezi majd be a hokipályafutását. Ami – mármint a befejezés –, reméljük, még odébb van. A szívritmuszavarokra panaszkodó "Le Magnifique" ugyanis a héten már elkezdheti a korcsolyázást. A sors iróniája, hogy a "vezérpingvin" nélkül tudott győzni a Pittsburgh a Colorado ellen. A vendégek 1995 óta, amióta Quebecből Denverbe költöztek, most először kaptak ki a Mellon Arenában; az elmúlt kilenc alkalomból nyolcszor Joe Sakicék nyertek, egyszer döntetlent játszottak a csapatok. Ezzel a Penguins hatos vesztő szériája is megszakadt, pedig Lemieux mellett Ziggy Palffy és John LeClair is hiányzott, ágyék-, illetve csípősérülés miatt.Lemieux csak tévén nézhette meg a Penguins csütörtöki 5–0-s vereségét a Minnesota Wildtól – éppen akkor tartózkodott kivizsgáláson a kórházban –, s azt mondta, ha látta volna, valószínűleg most sokkal súlyosabb lenne a szívbaja… Távolmaradását az olimpiától különben nem szívproblémáival magyarázta, hanem azzal, hogy a bajnokság eddigi két hónapja alatt messze volt régi formájától: "Folyton fáradtnak éreztem magam, nyilván a szívem állapota is belejátszott ebbe, s úgy gondoltam, vannak nálam méltóbbak is a csapattagságra. Például együttesünk üdvöskéje, Sidney Crosby."Meglehet, Crosby – és a csapat – már csak 2007 júniusáig lesz Pittsburghben. Ugyanis akkor jár le a Mellon Arenára szóló bérleti szerződés, márpedig ha új csarnokba akar költözni a franchise, akkor az építését már rég meg kellett volna kezdeni. A Mellon Arena az NHL legöregebb sportcsarnoka – 1961-ben építették Civic Arena néven –, s korszerű páholyok híján teljesen alkalmatlan arra, hogy nyereséget generáljon. A Penguins 2005–2006-os idényre prognosztizált vesztesége hétmillió dollár (másfél milliárd forint), s ezt a mínuszt Lemieux nyilván nem szívesen állja. A hírek szerint Houston, sőt Kansas City is szívesen átvenné a gárdát.Egy másik – egykori pittsburghi – veterán, Jaromir Jagr, a Pingvinek 1991-es és 1992-es Stanley Kupa-győztes gárdájának csillaga a Madison Square Gardenben varázsolt: egy gólt és három gólpasszt jegyzett a St. Louis Blues ellen, és 32 meccsen szerzett 50 pontjával meg 23 góljával mindkét listát vezeti.
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
3 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik