Színre lépnek a juniorok is

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.12.12. 00:23
Címkék
Vasárnap, december 18-án újra a kosárlabdázók veszik birtokba a Papp László Budapest Sportarénát. A hagyományos Kelet–Nyugat gálán immár szokás, hogy a délelőtti program ingyen látogatható. A jam session után (amely 10 és 14 óra között zajlik majd) 15 órakor folytatódik a műsor, amelynek első felvonása a jövő évi Eb-szereplés jogát kiharcoló U20-as válogatott és az U23-as csapat mérkőzése lesz. E találkozóra kialakultak a 12 tagú keretek, a névsorokat Mészáros Lajos, a szövetség szakmai elnökhelyettese állította össze.Aki kíváncsi a jövő magyar sztárjaira, annak érdemes lesz már ezt a meccset is végigszurkolnia. A meghívott tehetségek már tagjai az élvonalbeli csapatkereteknek, más kérdés, hogy a légiósok mellett mennyi bizonyítási lehetőséget kapnak. Érdekesség, hogy a pályára lépő játékosok közül Lóránt Péter már külföldön játszik. A találkozó két játékvezetője egyébként Sütő Attila Vince és Dernei Gábor lesz.

A nap fő attrakciója, a Sony Ericsson 900Wi Kelet–Nyugat gála 17.30 órakor kezdődik. A Himnuszt ebben az esztendőben a Megasztár egyik felfedezettje, Gáspár Laci énekli, aki ráadásként minikoncerttel is szórakoztatja majd a publikumot.
A kiegészítő programok közül a hárompontos dobóverseny és a zsákolóviadal látványos show-t ígér, de bemutatja produkcióját az NBA-gálákról ismert Bruce Crevier is.
Jegyeket – korlátozott számban – a Ticket Pro irodában lehet vásárolni, illetve meg lehet még rendelni a (30) 270-7179-es számon a szervezőirodában.
Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
4 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
16 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
22 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
27 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
29 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik