Bunyó helyett táncmulatság

Az előzmények (például a fő attrakciónak szánt Nagy János betegsége) és a felvezető programban történtek (a "Csonttörő" ellenfelének szánt Luciel Lima Nascimento villámgyors felborulása, Csábi Bettina sérülten megvédett vb-öve) után alighanem snassz lett volna, ha a Kovács Attila (16–1, 10 K. O.–T. K. O.)–Daniel De Barros (12–3, 8) mérkőzés simán, magyar győzelemmel ér véget. Utólag talán természetesnek mondható módon, ez a találkozó "beállt" a sorba, és – rossz értelemben véve – megkoronázta a győri estét.

A magyar győzelem nem maradt el, Kovács karja alig egy menetet követően a magasba lendült, csak éppen ehhez egyetlen ütést sem kellett bevinnie. A "brazil dinamitként" beharangozott, egyébként jó mérlegű öklöző ugyanis a ringet összekeverte a rekortánnal, és valóságos futóversenyt rendezett a szorítóban. Körberohangálta a ring közepét szokása szerint uraló magyar bokszolót, a mozgása még csak nem is hasonlított az egyébként sokak által magas szinten művelt eltáncolásra, nevetséges volt a produkciója.

A közönség az első perc végétől fütyült, egyezményes nemzetközi jeleket mutogatott De Barrosnak, aki azonban csak vigyorgott, és továbbra is módszeresen kerülte a kontaktust Kováccsal. A kellő bírói erély is hiányzott, a gyakran túlzott szereplésvággyal megáldott Dőry Miklós határozottabb fellépéssel, még korábbi intéssel (nem volt értelme a harmadik percig várni, hiszen látszott, a brazil mindent akar, csak bokszolni nem) elejét vehette volna a komédiának. De Barrost végül a második menet elején léptették le, bár egy ideig a magyar sarok is tanácstalan volt, hogy a brazil csak időt kapott gondolatai rendezésére, vagy pedig tudatták vele, a Fővárosi Nagycirkuszban talán vevők a mutatványára, a boksz világában azonban nem.

"Nem tudom, és nem is lehet értékelni De Barros viselkedését – mondta lapunknak a brazil fellépti díját visszatartó Rácz Félix, a gála főszervezője. – Pályafutásom során több mint kétszáz rendezvényt hoztam tető alá, ez volt az első ilyen jellegű esetem. Tudom, hogy a németeknél is volt már hasonló, Orlin Norrisnak például könyörögni kellett, hogy vállalja el a Vitalij Klicsko elleni mérkőzést, aztán az első legyintéstől elfeküdt a ringben, de ez sem vigasztal. Tehetetlennek éreztem magam, a legszívesebben elbújtam volna a világ elől."

Az egyelőre megjósolhatatlan, mennyit ártott a bunyó, illetve az istálló megítélésének a győri komédia. Az viszont biztosra vehető, hogy a közönséget sokkal nehezebb rászoktatni valamire, mint elfordítani tőle.