Még vár a hangolással

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.12.09. 02:28
Címkék
Nagy János betegsége, illetve a Juciel Lima Nascimento elleni találkozójának lemondása után Rácz Félix, a Felix-Promotion első embere úgy döntött, a szombati, győri gálán Kovács Attila (151, 9 K. O.T. K. O.) vívja majd a főmérkőzést a brazil Denis De Barrosszal (122, 8).
A nagyváltósúlyú magyar öklöző sorozatban másodszor kerül kiemelt helyre klubja rendezvényén, viszont először vívhatja szűkebb hazájában az utolsó ütközetet.– Ettől még nincs bennem különösebb drukk – mondta Kovács Attila. – Igazából nem is tudtam eddig róla, csak arról értesültem, hogy Nagy János a betegsége miatt nem bokszolhat.– De, gondolom, nem bánkódik a lehetőség miatt…
– Á, dehogy! Csak egyelőre még nemigen foglalkoztat. Csupán az adott napon hangolódom rá a mérkőzésemre, a mérlegelés amolyan étvágygerjesztő, a fontos úgyis a szombati csata lesz. Addig nem is igen szeretek foglalkozni vele.

– És De Barrosszal?
– Róla azért már beszélgettem az edzőmmel, Lévai Istvánnal. Sajnos, videofelvételt nem láttunk róla, csak annyit tudunk, hogy normál alapállású, ugyanolyan magas és hasonló adottságú, mint én.

– Az előző ellenfeléhez, Mamadou Thiamhoz képest azért kisebb falatnak tűnik.
– Ezt nem merném kijelenteni, és nem is úgy készülök. Az erőbedobás, az elszántság ugyanolyan lesz, mint az előző találkozómon volt. De nem is igazán szeretem kategorizálni a riválisaimat. A brazil nem áll olyan jól a világranglistán, de a mérlege elfogadható, szerintem a tudásával sem lehet baj, ám ettől én még győzni megyek a ringbe.

– A Thiam elleni előadása kötelezi is. Az a mérkőzés sokat változtatott a megítélésén, mind itthon, mind pedig külföldön.
– Mindenkinek szuverén joga, hogyan ítél meg, ezzel nem szoktam törődni. Annyi azért biztos, hogy mostanában kicsit komolyabban vesznek, jobban megismernek és többen szeretnek.
Legfrissebb hírek

A hollandok hajszálra a vb-től a lengyelek elleni döntetlen után

Foci vb 2026
12 perce

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
18 perce

Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

Foci vb 2026
20 perce

Takács Boglárka és Halász Bence az év legjobb atlétája

Atlétika
47 perce

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga első magyar rangadóján

Jégkorong
1 órája

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: Lei ezüstérmes a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik