Bedák Pál 51 kilóban indul

2005.12.07. 03:01
Címkék
Szerdától szombatig Egerben rendezik az ökölvívók országos bajnokságát, amelynek a döntőit rendhagyó módon a Hotel Eger impozáns konferenciatermében bonyolítják majd le. Eredetileg 18 órától zajlottak volna a finálék, ám egyfelől a klubok kívánságára, másrészt az esti, győri profi gála miatt végül a délutáni, 15 órai kezdésben állapodott meg a szövetség a házigazdával.Ahogyan az lenni szokott, mindenki a fedélzeten, mienjangi vb-csapatunk testületileg ringbe lép, igaz, az ezüstérmes Bedák Pál hiába próbálta meg hozni a 48 kilót, végül – akárcsak tavaly – 51 kilóban húz kesztyűt, azaz megvédheti a címét. A légsúlyon kívül hatalmas csatát ígér a 69, a 75 és a 81 kiló is, 150-nél is több nevezés futott be a MÖSZ-be, azaz épphogy csak tartható lesz az egy szorítóba tervezett négynapos program.A Hotel Stadionban kedd délelőtt rendezett sajtótájékoztatón egyebek mellett Csötönyi Sándor elnök és Kósa Lajos polgármester szentesítette a 2006-os idényt Debrecenben nyitó jubileumi, 50. Bocskai-emlékverseny (monstre mezőny várható, a kontinens legnagyobb tornájává nőheti ki magát a rendezvény – nem kisebb név, mint a háromszoros olimpiai bajnok kubai Téofilo Stevenson lesz a díszvendég!) szerződését, majd a MÖSZ egyik leghűségesebb és legbőkezűbb partnere, az Eximbank jegyezte az aláírásával az újabb, egészen a pekingi olimpiáig tartó támogatást.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
45 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
46 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
49 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája