Só és bors híján is lehet ízletes

Előbb-utóbb haditudósításokat olvashatnak majd az első osztályú labdarúgó-mérkőzések krónikája helyett. Az utóbbi hetekben már-már "háborús" légkör lengte be a pályákat, és sajnos ez a szombat sem múlt el incidens nélkül. És ismét az MTK volt a szenvedő fél. A kék-fehérek Diósgyőr felé buszoztak, aztán megálltak egy benzinkútnál, ahol nem kis balszerencséjükre a Debrecen felé igyekvő Honvéd-szurkolók maroknyi csoportja is kávézgatott. Szót váltottak egymással, de rögvest elfajult a beszélgetés. Az esetről Garami József a diósgyőri öltöző előtt csak annyit mondott: "Nem kell ezt felfújni, beszélgettünk egy jót."

Azért, gyanítható, a mester nem ilyen beszélgetésekre vágyik…

Az MTK-ra Diósgyőrött hétezer piros-fehérbe öltözött, győzelemre éhes és felettébb jókedvű drukker várt, és a jelenleg még igencsak romos, átépítés alatt álló főlelátón a szurkolók között bukkant fel Csank János is, immár a győriek "kémeként" (a DVTK a jövő héten Győrbe látogat, ahol a mesteredző január elsejétől áll majd munkába).

Csakúgy zengett-zúgott az aréna, amikor a kissé felázott, de a körülményekhez képest jó talajon elkezdődött a meccs. Az MTK tűnt nyugodtabbnak, határozottabbnak, és ami a legfontosabb, gólveszélyesebbnek. Szegény Farkas Viktor, a miskolciak balhátvédje gondolatban már Mikulás-ajándékokat vásárolhatott, mert legalább öt alkalommal cselezték ki, futották le a vendégjátékosok, igencsak nagy felfordulást teremtve a kapuja előtt.

A vendégek ék alakban fejlődtek fel: az előretolt Hrepka Ádám mellé csatlakozott Bori Gábor, Czvitkovics Péter és Kanta József. A szombati beharangozónkban még arról írtunk, hogy elméletileg a diósgyőri taktika tűnik veszélyesebbnek, a valóságban azonban a kék-fehér ifjak alaposan megkeverték a piros-fehérek hátsó alakzatát. A Diósgyőr lelkesedéssel és küzdeni tudással próbálta ellensúlyozni az ekkor jobbnak tűnő MTK-t, azonban a hazaiak jóval ritkábban veszélyeztettek – az első negyvenöt perc egyértelműen az MTK akarata szerint alakult…

No, azért a második félidő jóval kiegyenlítettebb játékot hozott. Amíg az első játékrészben még "fickándozhattak" a kék-fehér ifjak, addig a folytatásban már jobban zárt a diósgyőri retesz. Sőt! A piros-fehérek egyre többször merészkedtek előre, és bizony Végh Zoltán bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy elmaradjon a várva várt hazai gól. Garami József is érezte, hogy változtatnia kell, pályára küldte Illés Bélát, abban bízva, hogy a rutinja, no meg a kreativitása akár gólt is eredményezhet.

Nem így történt, azonban a 0–0 ellenére izgalmas, jó iramú közönségszórakoztató meccset láthatott a nézősereg. Dicséret illeti mindkét együttest, ráadásul a hazai csapat folytatta a jó sorozatát, azaz amióta Pajkos János leült Zoran Kuntics mellé a DVTK kispadjára, az együttes még nem kapott ki. Vastaps búcsúztatta a pályáról levonuló játékosokat – soha rosszabb meccset! ---- M ---- &