Újra Athénban

2005.11.18. 03:11
Címkék
Az Olympiakosz stadionjában jelen volt Détári Lajos is. A négyszeres világválogatott labdarúgó a meccs egyik díszvendégeként tekintette meg az összecsapást, ugyanis a görögök nem felejtették el rajongásig szeretett középpályásukat.
Détári más hangulathoz szokott
Détári más hangulathoz szokott
Détári más hangulathoz szokott
Détári más hangulathoz szokott
Détári más hangulathoz szokott
Détári más hangulathoz szokott
"Megrohantak a tévétársaságok, és bizony hihetetlenül jó érzés volt, hogy az Olympiakosznál másfél évtized után is érdeklődnek irántam – mondta Détári Lajos. – Egyedül azt sajnáltam, hogy a vártnál kevesebb néző volt, én azért még másmilyen hangulatban futballozhattam… A találkozó egyébként olyan volt, mint amilyenek a barátságos mérkőzések szoktak lenni…"

Détári azért nem csak szórakozni ment Athénba, munka is várt rá: egyrészt tárgyalt az ügyvédjével, aki a Panszerraikosz ellenében képviseli az érdekeit, másfelől pedig beszélt a menedzserével, aki ismét kiközvetítené egy görög csapathoz. Így elképzelhető, hogy Détári Lajos a jövőben is sokat jár ki Athénba…
"Ahogy sétálgattam a meccs előtt, láttam az Olympiakosz ajándéktárgyait. Szépen ki voltak feszítve a mezek, hátukon a régi nagyok nevével: volt egy Detari is… Majdnem elérzékenyültem, amikor láttam, hogy tizenhat év után is veszik azt a mezt, amelyen az én nevem áll. Még le is fényképeztem, olyan boldog voltam. De én azért nem vásároltam belőle, mert otthon már van egy…"
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája