Mottó már van, a csapat még formálódik

– Irigyli kollégáját?
– Miért kellene irigyelnem? – kérdezett vissza kapásból Lothar Matthäus.

– Éppenséggel lenne miért: az Európa-bajnoki címért, a biztos jövőért, no meg azért, mert Görögországban talán csak Zeuszt övezte annó nagyobb tisztelet, mint most Otto Rehhagelt.
– A tavalyi kontinensviadalon szerzett elsőség előtt valóban le a kalappal, amit akkor művelt csapatával, azzal bizonyította, hogy milyen jó szakember. Ezután egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Otto ma is óriási népszerűségnek örvend, így a sikertelen világbajnoki kvalifikációs sorozatot követően senki sem követelte a távozását.

– Bezzeg az önét…
– Elhihetnék nekem végre: nem meghívott vendégként akartam részt venni a németországi világbajnokságon, hanem a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. Még most is rettenetesen bánt, hogy csupán a csoport negyedik helyén végeztünk, de azon kívül, hogy kesergünk, mást már aligha tehetünk ez ügyben. Éppen ezért új mottót tűztem ki magam, illetve az együttes elé: kizárólag előre szabad tekinteni. Befejezésről, feladásról, megfutamodásról ennek megfelelően szó sincs, mi több, már meg is jelöltük az új célt.

– Tippelnék: ki kell jutni a három év múlva rendezendő Európa-bajnokságra.
– Jól mondja. Már az athéni mérkőzés is ezt a célt szolgálja. A selejtezősorozat kezdetéig van időnk, ha ezt kihasználjuk, a rajtra összeállhat az a gárda, amely a legjobbaknak is méltó vetélytársa lehet. Megjegyzem, mint csapat, eddig is tisztességgel helytálltunk az élvonal képviselői ellen, ugyanakkor a riválisok rendre felvonultattak egy-egy klasszist, akik el is döntötték a meccseket.

– Akkor most rövid időn belül vagy rábukkan egy zsenire, vagy megtalálja a módját annak, hogyan kell semlegesíteni az ellenfél legjobbját.
– Nos, egyfelől jó játékosokban nálunk sincs hiány, másfelől – ha a következő hónapokat nyugalomban végigdolgozhatjuk – a ma még fiatalnak mondható együttes szert tehet a "vészhelyzetek" megoldásához szükséges rutinra.

– Csakhogy nem mindegy, kikkel dolgozik együtt, hiszen ezúttal is akadt egy-két futballista, aki azzal kezdte a felkészülést, hogy bemutatkozott a többieknek.
– És ez miért baj? Ugyan már! Annyi szükségtelen vitát kell megvívnom Magyarországon, hogy az hihetetlen. Mondja meg, miért nem jár esély Márkus Tibornak, Kapcsos Vincének, vagy éppen Ferenczi Istvánnak? Miért probléma az, ha a válogatottban is megnézem, mit tudnak? Egyszerűen kíváncsi vagyok, mire képesek, hogyan viselkednek másik közegben. Különben is: az, hogy például Márkus Tibor most itt van, nem jelenti automatikusan, hogy legközelebb is itt lesz. Csak ha minden szempontból megfelel az általam támasztott követelménynek akkor ragadhat meg köztünk. Ez természetesen mindenkire igaz. Noha, a görögök elleni találkozó "csak" barátságos mérkőzés lesz, nem árt, ha a fiúk tudatában vannak: most is százszázalékos teljesítményt várok tőlük. Másként: a maximum a minimum.

– Beszélt esetleg Otto Rehhagellel, puhatolózott nála, mire számíthat?
– Nem kell vele beszélnem ahhoz, hogy tudjam: ő is ugyanolyan véresen komolyan veszi ezt az összecsapást, mint én. Hiába, németek vagyunk…