Cseh: gyorson is megy

2005.11.14. 03:27
Címkék
Kiválóan sikerült a decemberi, trieszti rövid pályás Európa-bajnokság főpróbája: a hódmezővásárhelyi 25 méteres medencében lebonyolított magyar bajnokság második napja is remek produkciókat hozott. Élre kívánkozik a nagymedencében világbajnok Cseh László, aki annak ellenére is magas szintet képviselt, hogy csak gyakorlásképpen és számára idegen számokban indult el az egyébként kiválóan szervezett ob-n. Vasárnap 100 és 400 méter gyorson lett bajnok, az utóbbiban nemzetközi szinten is jegyzett időeredménnyel nyert. A férfiaknál maradva, az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel is kitett magáért, a 200 méter mell után a második napon 100 mellen is győzött, ráadásul kevés hiányzott hozzá, hogy percen belüli időt ússzon. Akárcsak szombaton, vasárnap is hozta remek formáját Kovács Ágnes, a sydneyi olimpia bajnoka 100 méter mellen sem ismert kegyelmet. Feltűnő volt a BVSC-s Boulsevicz Beatrix teljesítménye is, ő 50, 100 és 200 méter pillangón is bajnok lett, nem mellesleg pedig 200 méter gyorson is diadalmaskodott.Kiss László szövetségi kapitány örömmel konstatálta a látottakat, mint mondta, eddig is nagy csapatot képzelt Triesztre, ám a Vásárhelyen tapasztaltak csak megerősítették: "A fiúknál Cseh Laci, Verrasztó Dávid, Kis Gergő és Gyurta Dani tetszett kifejezetten, a lányoknál pedig Kovács Ági, Boulsevicz Beatrix, Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka, de a többiekre sincs panaszom. Hétfőn, az elnökségi ülésen döntünk a csapat létszámáról, remélem, sokan kapnak lehetőséget" – összegzett a kapitány.
Legfrissebb hírek

Egyetlen századdal és egyetlen hellyel marad le a 100 méter döntőjéről Takács Boglárka

Atlétika
1 perce

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
8 perce

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
12 perce

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 perce

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
38 perce

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
43 perce

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
55 perce

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
1 órája