"Embertelen meló van bennük"

2005.11.13. 00:45
Címkék
Idősb Balzsay Károly most mutatkozik be a válogatott kapitányaként világversenyen  még sincs benne különösebb félsz, úgy van vele: állt ő már olimpián is Szántó Imre mellett a szorítósarokban, felesleges izgulnia.
– A csapatkijelölésnél nem nagyon volt variációs lehetősége, a profik közé távozók ebben a tekintetben megkönnyítették a dolgát.
– Könnyűnek nem nevezném, hogy jó képességű bunyósokra nem számíthatok, de ettől még tény: csak pehelysúlyban vacilláltam – mondta idősb Balzsay Károly.
– Aztán az utolsó edzőküzdelmek során meggyőzött a még juniorkorú Varga Miklós, és Ladányi helyett őt hoztuk el Mienjangba.

– A két évvel ezelőtti csapat azért rutinosabbnak tűnt.
– A mostani hasonlóan érett társaság, hiszen ne feledjük el, hogy a két Bedák, Káté vagy Szűcs azóta csak csiszolódott, tapasztaltabb lett.

– Eredményes is lesz?
– Embertelen meló van bennük, Káté például olyan erős, mint egy bivaly, de Bedák Zsolt vagy Szili István is önmaga csúcsformáját futhatja. Kitűnő edzőpartnereink voltak, meg "ketrecharcosokat" is kaptunk, vagy hogy is hívják őket, csak hogy meglegyen a változatosság. Azt meg külön öröm volt hallani, hogy a kubaiak, amikor összefutottunk, egyből azzal kezdték, hogy itt van-e a két Bedák… Már ismerik, számon tartják őket.

– Egy érem és további egy pontszerző hely. Reális a terv?
– Abszolút mértékben. A fiúkban legalábbis bőven benne van.

– Mindenkinél minden rendben? Vasárnap nemcsak mérlegelnek, hanem sorsolnak, sőt néhányan talán már bokszolnak is.
– A súlyával senkinek sincs gondja, Bedák "Pimpa" fél kilóval már most is alatta van, és remek edzéslehetőséget kaptunk az elmúlt napokban, egészséges a versenyláz.

– Akkor már a megérkezést követő áldatlan, négyórás éjszakai várakozást is sikerült kiheverniük?
– Mi még jól jártunk, a románok öt órát szenvedtek az akkreditáción.
Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
8 perce

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 perce

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
27 perce

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
1 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
1 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kissé messzebb esett az alma a fájától – interjú Németh Istvánnal és Németh Lucával

Képes Sport
1 órája

Rekorddíjazás és neves indulók a Kanizsa Open sakkversenyen

Egyéni
2 órája