Csak egy perc boldogság kell

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2005.11.13. 00:45
Címkék
Akár találós kérdés is lehetne: 183 centiméter magas és 82 kilogramm, beceneve Pilu, példaképe Gennaro Gattuso, egyik legjobb barátja Cseri Gergő, imádja a Blöfföt (mármint a filmet) és Caramelt (mármint az énekest), kedvenc könyve pedig – most figyeljenek! – Karl Marxtól a Tőke. Na, tudják, ki ő?

Fentiek alapján – a szerettein kívül – alighanem csak Urbán Flórián, a REAC edzője vágná rá, hogy: Kapcsos Vince. Noha a klub internetes oldalán talált adatlap szerint már évek óta komoly és boldog kapcsolatban él, a rákospalotai középpályás szombaton 13 órakor élete talán legfontosabb találkozójára készült. Mert amíg csapattársai ugyanekkor a Kaposvár ellen viaskodtak a Magyar Kupában, addig a 24 esztendős fiatalember Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal rázhatott kezet.

– Itt ül a válogatott bázisául szolgáló szálloda recepcióján a nemzeti együttes egyenszerelésében, az előbb beszélgetett a csapat rutinos játékosaival. Hitte volna ezt, mondjuk, két hete?
– Két hete?! Még most is nehezen hiszem el, hogy meghívást kaptam – felelte Kapcsos Vince, és valóban nem sok hiányzott ahhoz, hogy elkezdje csipkedni magát. – Amikor Kutasi Róbert klubigazgató felhívott azzal, hogy gratulál, bekerültem a válogatott keretébe, hirtelenében nem tudtam eldönteni: bolondozik-e velem vagy sem. Aztán arra gondoltam, ez nem olyan ügy, hogy szórakozni lehessen vele, úgyhogy a végén hittem neki.

Édes teher: Kapcsos Vince szerelést kapott
Édes teher: Kapcsos Vince szerelést kapott
M. Németh Péter
Édes teher: Kapcsos Vince szerelést kapott
– Még jó… Mire tippel, mikor figyelt fel önre a kapitány?
– Szerencsémre a legjobbkor jött ki REAC-mérkőzésre, először akkor, amikor a Sopron ellen első bajnoki győzelmünket könyvelhettük el, majd rá egy hétre, amikor a Fradi otthonában is nyertünk.

– A Sopron elleni meccset én is láttam, ha meg nem sértem, akkor nem válogatott formában futballozott.
– Elismerem, aznap nem a szép játék volt az elsődleges, hanem az, hogy végre győzzünk. Az Üllői úton viszont nem lehetett panasz a teljesítményünkre, legalábbis szerintem. És úgy fest, Lothar Matthäus szerint sem.

– Mondogatta már magában: "Válogatott vagyok, válogatott vagyok?"
– Egyelőre kerettag vagyok… Ráadásul életemben először, ugyanis eddig még a korosztályos válogatottaknak sem voltam tagja. Hecceltek is a társaim, hogy a szamárlétrát elfelejtettem végigjárni.

– Tény, egyből a csúcson kezdett.
– Ez is csak azt bizonyítja, hogy érdemes nap mint nap küzdeni, mert a kapu mindenki előtt nyitva áll. Még előttem is: a lehetőség most adva van, rajtam a sor, hogy megragadjam. Nyilvánvaló, hiába szállásoltak el minket luxushotelben, nem pihenni jöttünk, hanem azért, hogy minél jobban felkészüljünk a görögök elleni találkozóra.

– A csapat csütörtök hajnalban tér haza Athénból. Megfordult már a fejében, hogy egyszeres válogatottként szállhat le a gépről?
– Egyelőre még azon töprengek, hogy kerültem ide, kit ismerek a fiúk közül, kit nem. De mint mondtam, esélyt kaptam, és élnem kell vele. Remélem, megfelelek majd a kapitány kívánalmainak, és ez esetben legalább egy percig élvezem majd a bizalmát szerdán. Persze minél több időt szeretnék a pályán tölteni, ám én minden apróságnak tudok örülni. Igaz, ha szóhoz jutnék, az nem apróság, hanem hatalmas megtiszteltetés lenne.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Népsport
2 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
31 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik