Nyert a Sopot, vesztett a Tau

M. A.M. A.
2005.11.12. 01:58
Címkék
Fordult a kocka: ezúttal Németh István örülhetett győzelemnek a legrangosabb férfisorozatban érdekelt két magyar közül, Dávid Kornél együttese, a Tau Cerámica viszont vereséget szenvedett. Vagyis megint kijött a hazai pálya előnye, mert az első fordulóban is az otthon játszó jöhetett le elégedettebben a pályáról.
Sopotban Németh István nagyon sokat, 36 percet szerepelt Báder Márton egykori együttese, a Cibona Zagreb ellen, amit bizonyára annak köszönhetett, hogy nem ment neki rosszul a játék. Elöl 3/9-es mezőnybeli dobásmutatóval hét pontig, öt gólpaszszig, négy személyi hibáig, két eladott labdáig, valamint egy-egy védőlepattanóig, szerzett labdáig, blokkig és kiharcolt hibáig jutott.

"Most a védekezésre fektettem nagyobb hangsúlyt, habár támadásban is csak a külső dobások nem mentek, egyébként megálltam a helyemet" – tekintett vissza az összecsapásra az immár rendszeresen a kettes poszton szereplő exkörmendi kosaras. Annyit tett még hozzá, hogy csapata (át)alakulófélben van, mivel ezúttal kicsit több a keretben az úgynevezett dobó ember, mint a legutóbbi idényben, ezzel együtt ezen az Euroliga-meccsen már a védekezéssel sem volt gond.

Ami Dávid Kornélt illeti, neki kevésbé marad emlékezetes a Zalgiris Kaunas elleni fellépés, mert bár szokásához híven a kezdő ötösben számított rá az edzője, mindössze kilencpercnyi és 45 másodpercnyi lehetőséget adott neki. Az erőcsatár nem is alkotott maradandót ezalatt, mert mind a négy mezőnybeli kísérlete kimaradt, emellett pedig mindössze három lepattanója és egy eladott labdája volt.
Érdekesség, hogy az előző döntő két résztvevője közül nemcsak a baszkok vesztették el veretlenségüket ebben a fordulóban, hanem az izraeli Maccabi Tev Aviv is.

EUROLIGA, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
A-csoport: Kaunas (litván)–Tau (spanyol) 63–58, Bologna (olasz)–AEK (görög) 88–55, Bamberg (német)–Ljubljana (szlovén) 81–80, Strasbourg (francia)–Treviso (olasz) 76–78. B-csoport: Sopot (lengyel)–Cibona (horvát) 80–64, Vilnius (litván)–Milano (olasz) 59–65, Pireusz (görög)–Tel-Aviv (izraeli) 83–78, Efes (török)–Barcelona (spanyol) 66–63. C-csoport: Panathinaikosz (görög)–Moszkva (orosz) 92–82, Málaga (spanyol)–Ülker (török) 70–57, Pau (francia)–Real (spanyol) 50–69, Siena (olasz)–Beograd (szerb-montenegrói) 66–59
Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
16 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
1 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
1 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2 órája