Megvan az ötödik kínai arany

2005.11.12. 01:58
Címkék
A Dohában zajló világbajnokság harmadik versenynapján, a női 58 kilogrammos súlycsoportban fantasztikus teljesítménnyel rukkolt ki a kínai Ku Vej, megszerezve az összetettbeli vb-címet. A mindössze 19 éves versenyző a szakításban kis híján kiesett, miután első két gyakorlatát elrontotta, harmadikra azonban felállt a 102 kilóval. Ezzel az egyetlen sikeres gyakorlatával meg is nyerte az első fogásnem aranyérmét, hogy aztán a folytatásban káprázatos világcsúcsokat érjen el.
Lökésben kétszer írta át a csúcslistát (előtte az athéni bronzérmes thaiföldi Wandee Kameaim állított fel rekordot 135 kilóval), egyúttal az összetettben is megjavította az addigi legjobb eredményt. Magyar induló ebben a súlycsoportban nem volt, a legjobb európai a tavalyi junior-világbajnoki ezüstérmes orosz Marina Sajnova lett, míg a 2001-ben a vb-n és a kontinensviadalon egyaránt a dobogó tetejére álló, az elmúlt esztendőben újra Eb-aranyat szerző, athéni ötödik lengyel Aleksandra Klejnowska szakításban kiesett.A férfi 69 kilósok mezőnyét böngészve feltűnt, hogy a tavalyi Európa-bajnokság első hat helyezettje közül senki sem utazott el Dohába. A kínai fölény csak erősödött, ebben a kategóriában ugyanis az ázsiai óriásország emelője, az Athénban 62 kilóban olimpiai bajnoki címet szerző Si Cse-jung szerezte meg az összetett világbajnoki aranyat. Érdekesség, hogy az összetettben a dobogó harmadik fokára álló francia Vencelas Dabaya az athéni olimpián még kameruni színekben indult. Francia súlyemelő legutóbb az 1991-es donaueschingeni világbajnokságon nyert érmet az összetettben.Az eddig megrendezett hat súlycsoportban öt kínai összetett aranyérem született.Eredmények a 19. oldalon
Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
7 perce

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
51 perce

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
3 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
3 órája