Elutasították az UTE óvását

2005.11.11. 01:43
Címkék
Miután a versenybírói bizottság két tagja is időmérő volt a Szeged-Beton VE–Dermax-UTE-VB Leasing bajnoki találkozón (11–8), az újpestiek óvását a sportági egyeztető bizottság tárgyalta meg csütörtökön. Mint ismert, az UTE vezetői azért kérték a végeredmény megsemmisítését és új mérkőzés kiírását, mert szerintük műhiba történt: az első negyedben, 0–0-s állásnál a liláknak megadott emberelőnynél nem állították vissza a támadóidőt jelző órát, így 20 helyett csak 13 másodperc maradt a fór megjátszására. Nos, a sportági egyeztető bizottság szerint műhiba nem történt, "az időmérő esetleges hibája" nem befolyásolta a mérkőzés végeredményét. "Azt sajnálom, hogy bár az ellenőr és az időmérők ellentétesen nyilatkoztak az esetről, a bizottság nem használta fel a találkozóról készült videofelvételt, holott a Szegedhez hasonlóan mi is felajánlottuk. Továbbra is tartom, a hiba az hiba, a lopás sem súlyosabb bűn délelőtt, mint délután" – reagált a határozatra Sági Gábor, az UTE szakosztályelnöke.

Eredményt befolyásoló malőrnek minősíteni a bakit túlzás lenne, figyelembe véve, hogy az első negyedben, 0–0-s állásnál követték el. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy a találkozó hajrájában, döntetlennél merőben más lett volna a helyzet, és az indoklásból még az sem olvasható ki, hogy egyáltalán történt-e szimpla hiba – azt ugyanis esetlegesnek nevezte meg a közlemény…

A határozat ellen – annak kézhezvételétől számított – két napon belül lehet fellebbezni a fellebbviteli bizottsághoz, ám csütörtök este még nem tudta megmondani Sági Gábor, hogy élnek-e a lehetőséggel.
Legfrissebb hírek

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 perce

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
13 perce

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
14 perce

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
46 perce

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
46 perce

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
1 órája

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
1 órája