Bunyóban is: csak a Kispest!

2005.11.11. 01:43
Címkék
Kínában, a Szecsuan tartománybeli Mienjangban vasárnap rajtol a 13. amatőr-világbajnokság. Magyarország 11 tagú, azaz teljes csapattal vesz részt, amelyben, amint az az olimpiák utáni esztendőkben lenni szokott, sok az új arc. Többen profinak álltak, a gerinc, így a Bedák Pál, Bedák Zsolt, Dudás Tibor trió ugyanakkor nem feltartott kézzel lép ringbe még a legjobbak ellen sem.
Bedák Pál a vb-n nem számíthat mestere, Szántó Imre tanácsaira
Bedák Pál a vb-n nem számíthat mestere, Szántó Imre tanácsaira
Bedák Pál a vb-n nem számíthat mestere, Szántó Imre tanácsaira
Bedák Pál a vb-n nem számíthat mestere, Szántó Imre tanácsaira
Bedák Pál a vb-n nem számíthat mestere, Szántó Imre tanácsaira
Bedák Pál a vb-n nem számíthat mestere, Szántó Imre tanácsaira

Az 1988-as olimpiát követően került Papp László mellé a válogatott szorítósarkába, és a vasárnap kezdődő vb lesz azóta az első, amelyiken nem Szántó Imre felel a szakmai munkáért. Tanítványai a mögöttünk hagyott másfél évtizedben egy olimpiai, három világ- és négy Európa-bajnoki címet nyertek, a tavalyi, athéni játékok előtt azonban bejelentette, köszöni, elég volt, inkább klubszinten pallérozza a bunyósok tudását.

Akkor még a Vasasban. Aztán távozott a Fáy utcából (ott manapság is fújnak rá, szó se róla, az érces hangú Öcsi bá sem egyszerű eset), ugyanakkor az öklözők közül többen is jelezték, hogy továbbra is vele dolgoznának. Így került egyebek mellett három válogatott, Bedák Pál és Zsolt, továbbá Dudás Tibor Pesterzsébetre.

"Amolyan visszahúzódási időszakot terveztem, amelyben elsősorban fiatalokat akarok elindítani ezen a gyönyörű pályán. Hiszen régi mániám, hogy ne kezdő edzők foglalkozzanak a srácokkal, hanem felkészült, rutinos trénerek, mint például én" – mondta Szántó Imre.
Aki távolságot tart a szövetségtől, a válogatottól, belül kicsit mégis sajnálja, hogy Mienjangot ki kell hagynia.

"Igazából már nem kell nekem a vébé, hiszen kapitányként is mindig az volt velem a baj, hogy a klubedzőket háttérbe szorítom. Azonban most is lennének olyanok, akik a tudásuk alapján megérdemelték volna a közreműködést. Például Botos Bandi" – jelezte Öcsi bá, hogy azért rajta tartja a szemét a folyamatokon.
Bedákék az év eleji Bocskai-emlékversenyen keresték meg, hogy követnék a Vasastól távozó edzőt. Így is történt, és amikor már mozdulni sem lehetett Erzsébeten a rengeteg ifjú bunyóstól, a szűk Szántó-féle elit elköltözött Kispestre, ahol más klubokkal együtt az Unió Sport Kispest is bérli az edzőtermet. De a gyerekekkel Pesterzsébeten továbbra is Szántó Imre foglalkozik.

"Bedákék egy fillért sem keresnek, a Wesselényi-alapítványos pénzüket is levették, Dudás hajnalonta ötkor a Boráros téren árul. Ezért is szorítok nekik a vébén, ahol a háromból kettő jusson csak be szépen a nyolcba, és az éremszerzés sem lehetetlen" – reménykedik az ősz hajú mester.
Aki egyébként ősfradista, de az idők szavára hallgatva immár azt vallja: csak a Kispest! ---- S ---- &
Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
13 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
1 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
1 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2 órája