Mary Pierce visszavágott

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2005.11.10. 01:57
Címkék
Rögtön az első játéknap meglepetéssel szolgált az egymillió dolláros fődíjjal kecsegtető vb-n: az év végi világelsőség megszerzésére pályázó Kim Clijsters kikapott az idei US Open-döntőben általa simán legyőzött Mary Pierce-től.
Kim Clijsters azzal magyarázta vereségét, hogy pénteki megérkezése óta nem tudott átállni a Los Angeles-i "időszámításra". Nos, a világszerte népszerű, reklámhordozónak is tökéletes sportág vezetői évről évre a lehető legtöbbet próbálják meg kisajtolni a versenyzőkből, arra kényszerítve őket, hogy minél több tornán álljanak rajthoz. Hogy ez mennyire jó megoldás, arra például Clijsters esete is ékes bizonyíték: 2007 végén, 24 évesen visszavonul.

Persze van más is, ami, illetve aki miatt a kétszeres világbajnok vereséggel kezdte az évadzáró szupertornát: a 30 éves korára újjászülető, az idén két Grand Slam-döntőt játszó Mary Pierce. Alig több mint negyed óra alatt 6:1-es csapást mért az általa korábban legyőzhetetlen belga tűzgolyóra, igaz, miután elveszítette a második szettet, úgy tűnt, szertefoszlanak álmai, a harmadikban ugyanis 1:3, 0:40-re állt.

"Nem vagyok valami motivált az év vége felé, egyedül az tartja bennem a lelket, hogy a jövő héten már nyaralok. Szóval nem tudom, hogyan csináltam" – vallotta be a franciák nagyasszonya. Ennél valószínűleg bővebb a "motivációs listája", elvégre ekkora hátrányból is képes volt utolérni riválisát, a mindent eldöntő rövidítésben pedig faképnél is hagyta (7:2). "Mintha itt sem lettem volna" – sóhajtotta a meccs után Clijsters; tizenegy kettős hibája mindent elmond hollétéről…
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: győzelemmel zárta az alapszakaszt a Pénzügyőr, a DEAC vár rá

Röplabda
3 perce

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
10 perce

Négy magyar érem a párizsi úszóviadal nyitónapján

Úszás
31 perce

Illovszky Dominik három századra volt a vb-döntőtől; Molnár Attila megnyerte az elődöntőjét

Atlétika
43 perce

A favoritok még versenyben vannak az érmekért az asztalitenisz ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

A BJA negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Tátrai Dávid: Ha kitart a formánk, megszorongathatjuk a Fradit

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik