
Reuters

Reuters
Több szempontból is érdekesre sikerült a francia válogatott Costa Rica elleni jótékonysági mérkőzése.
Először is Raymond Domenech szövetségi kapitány együttese 0-2-ről fordított 3-2-re, így nem szakadt meg a gallok 2004 júliusa óta tartó veretlenségi sorozata.
Másodszor a meccset eldöntő gólt Thierry Henry szerezte a 88. percben, ami az Arsenalban futballozó támadó 31. válogatott találatát jelentette. Henry most Just Fontaine-t (1953-60) és Jean-Pierre Papint (1986-95) megelőzve beérte David Trezeguet-t, és holtversenyben a második az örökrangsorban Michael Platini mögött (1976-86 között 41 gól).
A harmadik érdekesség, hogy a kezdőcsapatban kapott helyet az a Nicolas Anelka, aki legutóbb 2002 áprilisában Oroszország ellen húzhatta magára a kékek mezét.
Ráadásul Anelka szerezte a franciák első gólját a 49. percben, így több mint négy és fél év után volt eredményes ismét a nemzeti együttesben. A Fenerbahce csatára utoljára 2001 májusában a dél-koreai válogatott ellen talált be a kapuba.
A 16 ezer néző előtt megrendezett találkozón a már vb-résztvevő Costa Rica-i együttes a 14. percben Alvaro Saborio révén jutott előnyhöz, és Danny Fonseca még a szünet előtt ismét betalált (2-0).
A Barthez – Gallas, Thuram, Abidal (Reveillere, 15.) – Givet (Rothen, 72.), Dhorasoo, Malouda, Diarra – Henry – Wiltord (Govou, 65.), Anelka (D. Cissé (72.) összeállításban pályára lépő vendégek a 49. percben Anelka révén szépítettek, majd az Anelka helyére beküldött Cissé a 80. percben egyenlített.
A mérkőzést eldöntő találatot a 88. percben Jerome Rothen szöglete után Henry jegyezte, aki a 74. válogatott fellépésén 31. alkalommal volt eredményes.
A FRANCIA VÁLOGATOTT LEGEREDMÉNYESEBB GÓLSZERZŐI: 1. | Michel Platini | 1976-86 | 41 gól | 72 mérk. |
2. | David Trezeguet | 1998- | 31 gól | 59 mérk. |
2. | Thierry Henry | 1997- | 31 gól | 74 mérk. |
4. | Just Fontaine | 1953-60 | 30 gól | 21 mérk. |
4. | Jean-Pierre Papin | 1986-95 | 30 gól | 54 mérk. |
6. | Youri Djorkaeff | 1993-2002 | 28 | 82 mérk. |
6. | Zinedine Zidane | 1994- | 28 gól | 98 mérk. |
8. | Sylvain Wiltord | 1999- | 24 gól | 76 mérk. |
9. | Jean Vincent | 1953-61 | 22 gól | 46 mérk. |
10. | Jean Nicolas | 1933-38 | 21 gól | 25 mérk. |