Az amatőrboksz galaktikusai

A karibi fiúkat bokszra teremtette a jó Isten – reméljük, Fidel Castro nem olvassa e mondatot.Ettől persze még így van, aki látott már macskaügyességű, olajozott mozgású és kiismerhetetlen kubait a szorítóban, annak eszébe sem jut vitatkozni.Az amatőrbokszba 1972-ben a müncheni olimpián robbantak be a csokifiúk, Teófilo Stevenson itt nyerte meg ragyogó pályafutása első aranyát (hogy aztán nyolc évre rá beállítsa Papp László beállíthatatlannak és értelemszerűen megdönthetetlennek tűnő triplarekordját), az utánozhatatlan eleganciájú Alcides Sagarra tanítványait ettől kezdve minden tornán favoritokként kezelték.Az első vb-t hogy, hogy nem éppen Havanna rendezte 1974-ben, Stevenson természetesen tarolt, amiként a további tíz aranyból is négy maradt a Karib-tenger partján. És a világ lassacskán hozzászokott ahhoz, hogy ha kubai van a ringben, akkor csodát is tesz. Fellélegezhettek a riválisok, amikor a szovjet bojkotthoz csatlakozva a Castro-állam nem volt ott 1984-ben Los Angelesben, mi több, egyfajta érthetetlen ideológiai vaskalaposságból 1988-ban Szöulban sem. (Csendben megjegyzendő: ha az akkor már világbajnok Félix Savón kesztyűt húzhat Dél-Koreában, alighanem ő lenne a sportág egyetlen négyszeres ötkarikás aranyérmese.)Egyébként azonban ahol csak elindultak, kibérelték a dobogó tetejét. (Ez alól emlékezetes kivétel az 1999-es houstoni vb, ahol a pontozók "belenyúltak" a hegemóniába, több se kellett Sagarráéknak: a kubai csapat az első napi finálék végén kisebb polgárjogi tüntetést szervezett, majd testületileg visszalépett a versenytől.) Stevenson és Savón háromszor, a legutóbbi idők legjobbja, Mario Kindelán kétszer nyert olimpiát, közben számolatlanul világbajnokságot (a legutóbbin Káté Gyulát verte meg az elődöntőben). A klasszisokat relatíve jól tartja, megbecsüli a hazájuk; népszerűségük láttán tátva maradna a legnagyobb profi hősök szája is.Apropó, profizmus. A forradalom után szóba sem jöhetett, hiába kínáltak Stevensonnak Muhammad Ali, Savónnak Mike Tyson ellen dollármilliókat a promoterek, ugyanazt az enyhén szólva is negédes választ kapták: többet ér sok millió kubai szeretete, mint sok millió dollár… És a szeretet mellé a lakótelepi ajándéklakás meg a kocka Lada.Az atlantai olimpia előtt, 1996 tavaszán mindenesetre két, egyaránt világbajnok bunyós, Joel Casamayor és Ramón Garbey lelépett a csapat mexikói edzőtáborából, előbbi parádés hivatásos karrierrel vetítette előre, mi lenne akkor, ha a kubai bajnokok a profik között is zöld utat kapnának.Castro él, már nem internacionalista és szovjetbarát, hanem kizárólag globalizáció- és Amerika-ellenes hangokat üt meg, de a rezsim úgy-ahogy tartja magát. Ebből következik, hogy Mienjangban várhatóan varázsolnak majd a karibi galaktikusok.A pofonjaikba jó lenne nem beleszaladni…