Atlantában megállt az idő

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.11.10. 01:56
Címkék
Hogy vereség esetén is ugyanez lett volna-e a koreográfia, nem tudni, mindenesetre kacarászó Lakers-fiúk hagyták el az atlantai Philips Arenát  arrafelé ugyanis megállt az idő. Mind képletesen, mind pedig a szó szoros értelmében: a nem túl modern csarnokban csak a legritkább esetben működött az időmérő szerkezet, így jobb híján a műsorközlő számolt be az eredmény alakulásáról. Utóbb meg is kérdezték a kilenc ujján bajnoki aranygyűrűt hordó Phil Jacksont, a Lakers régi-új edzőjét, látott-e már ilyet az NBA-ben, aki rövid gondolkodás után kibökte: "Igen, azt hiszem, éppen itt&"
Kobe Bryant, Los Angeles egyik büszkesége elárulta, olykor fogalma sem volt arról, mennyi az állás, bár ez nem zavarta: noha az első sikerükre pályázó hazaiak a félidőben 51–48-ra vezettek, az újabban a legszebb napjait idéző Bryant ismét győzelemre vezette övéit, egymás után a második fellépésén 37 pontot szerezve; ráadásul mind a négy meccsén eljutott a 30 pontos határig.Van azonban nagyobb boldogság is számára: felesége, Vanessa várandós, és májusban megszüli a család második gyermekét; az első gyerkőc, Natalia januárban lesz hároméves.Távirati stílusban
- Hiába pfujozták minden labdaérintésénél, így is vezére volt az Orlandónak az utolsó két percben két fontos gólpasszt adó, a meccset 27 ponttal záró Steve Francis előző csapata, a Houston ellen; a Magic először nyert az idényben (1, 3).

- Elszenvedte első vereségét az évadot három győzelemmel nyitó Milwaukee: a Buckst a hárompontoszáport zúdító (13/27) Golden State intézte el.

- Őrzi makulátlan mérlegét a Detroit (4, 0), amely ezúttal Sacramentóban oktatott – ott, ahonnan ezt megelőzően 1996. február 26-án távozott győztesként.

NBA, ALAPSZAKASZ, 8. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks–Los Angeles Lakers 97–103 (29–25, 22–23, 18–31, 28–24). Legjobb dobók: J. Johnson 26, A. Harrington 18, Pachulia és Lue 13-13, ill. K. Bryant 37, S. Parker 21, Odom 13
Memphis Grizzlies–Seattle SuperSonics 94–69 (24–20, 17–17, 27–14, 26–18). Ld: Gasol és Battier 20-20, M. Miller 14, ill. Allen 15, Lewis 13, Radmanovic és Wilkins 9-9
Milwaukee Bucks–Golden State Warriors 103–110 (23–27, 30–26, 21–29, 29–28). Ld: Redd és M. Williams 21-21, J. Smith 12, ill. Murphy 25, J. Richardson 23, B. Davis 20
Houston Rockets–Orlando Magic 74–76 (20–18, 19–20, 13–17, 22–21). Ld: Jao Ming 17, J. Howard 12, J. Barry 10, ill. Francis 27, D. Howard és Stevenson 12-12
Sacramento Kings–Detroit Pistons 88–102 (22–31, 23–21, 22–29, 21–21). Ld: Wells 16, Abdur-Rahim 14, Bibby 13, ill. Prince 25, Hamilton 21, Billups 16
Legfrissebb hírek

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
16 perce

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
33 perce

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
1 órája

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
2 órája

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
9 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
9 órája

Darts: potyogtak a világbajnokok az Eb első napján

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik