Jeles, két egyetemen

Rátgéber László vezetőedző a jövő csapata alappillérének szokta nevezni Fegyverneky Zsófiát, és tőle szokatlanul bőkezűen bánik vele a játékperceket illetően, ami a legkisebb hibákat is cserével büntető szakvezető részéről az elismerés legbiztosabb jele. Pedig akár úgy is akarhatta volna a sors, hogy Fegyverneky Zsófiából úszó vagy atléta legyen, ugyanis a mozgást nagyon is szerető családban felnőtt leányzó ezekkel a sportágakkal kacérkodott kosaras-pályafutása kezdete előtt… Aztán a testnevelő tanár anyuka levitte egy labdás edzésre, és hogy, hogy nem, az akkor nyolcadikos Zsófika ott ragadt.

"Pécsen, a helyi sportiskolában, azaz a TÁSI-ban kezdtem, bár én nem oda jártam suliba. Kamarás Zoltán és Benkő Csaba volt ott az első edzőm, utána következett Imreh Ajtony, Szentendrei Áron, Fűzy Ákos, végül pedig Rátgéber László. Azt hiszem, Ajtonynál kezdtem stabilabb tagja lenni a csapatnak, de eleinte nagyon béna voltam… Pici voltam, gyenge és sovány, jó, futni tudtam, mivel ugye korábban atletizáltam, de összességében elég későn érő típus voltam, illetve vagyok" – emlékezett viszsza a kezdetekre a nagycsapat mostani négyese. Aztán persze azért elkezdtek érkezni a pozitív visszajelzések a tehetségét és a teljesítményét illetően, mégsem mások hatására döntött arról, hogy igazán komolyan veszi a kosárlabdát: a Fegyverneky famíliában az volt a divat, ha valaki valamibe belekezd, akkor azt teljes erőbedobással csinálja.

"Ezért volt fontos, hogy olyan sportágat válasszak, amelyet szeretek. Sikerült, mert nem emlékszem olyan esetre, hogy akár egyszer is úgy indultam volna el otthonról: na jól van, lemegyek edzeni… Meg végig olyan edzőim voltak, akik meglehetősen szigorúak, úgyhogy nem is engedték volna meg ezt a fajta hozzáállást" – mondta a fejlődés éveiről, illetve arról, hogy miként is gondolt és gondol kedvenc sportágára a szürke hétköznapokon. De szavak helyett beszéljenek a tettek: Fegyverneky Zsófia az a játékos, aki képes volt még a múlt csütörtöki Szamara-verés másnap reggelén is önként edzésre jelentkezni a Lauber Dezső Sportcsarnokban, mondván, nem megy neki elég jól a tempódobás. Miközben olyan gyönyörű mozdulattal engedi útjára labdáit középtávolról, olyan magasra felugorva és olyan jó ritmusban, hogy az ember csak ámul, bámul, és a legtöbb, amit mondani tud, hogy nőtől ilyet ritkán látni.

No, meg olyat is, amit az Euroliga legutóbbi négyes döntőjének bronzmeccsén mutatott be a hátvéd, amikor 14 pontjával a pécsiek legjobbja volt, többek között egy utolsó másodperces triplát is célba juttatva az első félidő végén. Holott ő inkább a védekezéséről híres, arról, hogy úgy tud tapadni az ellenfél mezőnyposzton szereplő legjobbjaira, mint a pióca, aztán blokkol, labdát lop, vagyis minden olyat csinál, amit egy remek emberfogó szokott. E tudományát a csütörtöki, a belga Namur elleni Euroliga-meccsen is bemutathatja, amelyen az eddigi remek eredmények után kötelező a győzelem a Pécs számára.

"A jó védekezés Pécsett az alap, enélkül nem is kerülhettem volna a csapat közelébe. De szerintem is fontos, hiszen ha ez a játékelem nem megy, általában nem megy a többi sem, vagyis elöl is gyengébben muzsikál az ember, viszont ha hátul minden rendben, ha például szerzek egy-két labdát, a dobásokat is bátrabban, több önbizalommal vállalom el. Olyan viszont nincs, hogy valaki csak a támadással foglalkozik, nálunk legalábbis biztosan nem fordulhat elő" – mondta a két felsőfokú tanintézményben is remekül helytálló ifjú hölgy.
A Rátgéber-egyetemen és a jogi egyetemen is jeleskedik.