Nem hibázik a Veszprém

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2005.10.24. 01:48
Címkék
A házigazda Dinamo Bucuresti szerzett vezetést Buzauban, a Bajnokok Ligája második körének első mérkőzésén, de gyorsan fordított a Veszprém. A vendégek kapusa, Vlado Sola nagyszerűen védett, majd egész pályát átívelő labdája megakadt a románok kapujában. A vendéglátók persze nem adták fel, visszavették a vezetést; tetszett is a hullámzó játék a hazai szurkolóknak. Ekkor talán még bíztak benne, hogy meglepetést szerezhetnek a csoportmérkőzésen.

A veszprémiek azonban hamar szertefoszlatták a román álmokat. A kapufák után Pérez Carlos ügyes és látványos gólokkal szétzilálta a házigazdák védekezését. Az MKB a vártnál végül sokkal biztosabban szerezte meg az újabb két pontot, s ezzel bebiztosította a nyolcaddöntőbe jutását. A csoport utolsó mérkőzésén, Spanyolországban dől el, hogy a Ciudad Real vagy az MKB Veszprém várhatja-e az első helyen a sorsolást.

FÉRFI BL, CSOPORTMÉRKŐZÉS
4. forduló
Dinamo Bucuresti (román) - MKB Veszprém KC 27–38 (13–17)
Buzau, 2000 néző. V: Vodopivec, Krasna (szlovénok)
BUCURESTI: Dragomir – Ghionea 2 (1), Skyba, Cozma 3, BIBIRIG 5, Purcarea 4, Voica. Cs: Barza (kapus), JURCA 8, Balea, Muraru 1, PLESOVSZKIJ 4, Armanau. Edző: Stefan Constantin
VESZPRÉM: SOLA 1 – Tombor 3, LAZAROV 7, Eklemovics, GÁL 5, PÉREZ 8, Pásztor 1. Cs: Tatai (kapus), LUSNYIKOV, LAPCSEVICS 2, BUDAY 7, Myrhol 1, Iváncsik G. 1, Putics 2 (1). Edző: Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–2. 5. p.: 3–2. 10. p.: 3–6. 14. p.: 7–6. 19. p.: 8–10. 25. p.: 11–14. 37. p..: 17–20. 49. p.: 21–33
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/1

MESTERMÉRLEG
Stefan Constantin: – Mindent megtettünk a jó eredményért, de csak ennyire futotta az erőnkből. Óriási a tudáskülönbség a két csapat között, ezért csak egy félidőn át tudtunk lépést tartani a magyar bajnokkal.
Zdravko Zovko: – Remekül védekeztünk, Sola a legszebb napjaira emlékeztetően védett. Támadásban türelmesen, okosan, taktikusan kézilabdáztunk. Minden elismerést megérdemelnek játékosaink.
Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
6 perce

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
16 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
16 perce

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
28 perce

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
40 perce

Dagad a botrány az Al-Naszrnél: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstoppot rendeltek el

Minden más foci
52 perce

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
55 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik