Ismét kikapott a válogatott

LANTOS GÁBORLANTOS GÁBOR
2005.10.19. 02:42
Címkék
Nem járt sikerrel az Európa-bajnoki selejtező első körében a Harczi Zsolt irányította magyar férfiegyüttesünk sem, hiába reménykedtünk a női válogatott Olaszország ellen egy hete elszenvedett veresége után… Pedig jól indult Bükön a kontinensbajnoki selejtező, hiszen az ifjúsági Európa-bajnok Jakab János negyedóra alatt 3:0-ra verte meg Daniel Gorakot, s az előny máris nálunk volt. A folytatás mégsem alakult kedvezően a hazai csapat számára. A második mérkőzést Pázsy Ferenc 3:1-re elvesztette a sokkal esélyesebb Lucjan Blaszczyk (a világranglistán az előkelő 28. helyen áll a lengyel) ellen, majd a harmadik összecsapáson Fazekas Péter abszolút nyerő helyzetből rontotta el mérkőzését. Fazekas ugyanis 2:0-ra vezetett a lengyelek honosított kínai játékosa, Wang Zengyi ellen, és a mindent eldöntő ötödik szettben is 7:4 volt az állás a magyar játékos javára. Miután azonban Wang innen fordított, s Blaszczyk is simán megverte a korábban még remeklő Jakabot, a mérkőzést 3:1-re Lengyelország nyerte meg. A rossz kezdés után tehát csak abban bízhatunk, hogy a magyar válogatott november 1-jén Románia ellen idegenben javítani tud, s elkezdi gyűjtögetni a pontokat, amelyek alapján csoportokba sorolják majd hazánk válogatottját a másfél év múlva esedékes Eb-n… FÉRFI EB-SELEJTEZŐ, BÜK
C-csoport. 1. forduló. Magyarország– Lengyelország 1:3
C-csoport. 1. forduló. Magyarország– Lengyelország 1:3

Jakab–Gorak 3:0 (8, 3, 6), Pázsy– Blaszczyk 1:3 (–5, 9, –12, –8), Fazekas–Wang Zengyi 2:3 (7, 9, –9, –5, –7), Jakab–Blaszczyk 0:3 (–8, –5, –5)
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik